Kiemelt témák

Alapító okirat

Előző oldalam, a heideldan.freeblog.hu  2009 januárjában indult. Ezt a szöveget 2013 júniusának elején írom, amikorra a reménytelenül idealista énem számára is nyilvánvalóvá vált, hogy a freeblog.hu feltámadására a közeljövőben nem érdemes számítani.
Egy költözés mindig sok vesződséggel jár, ez sem volt kivétel. A pozitívumokat nézve viszont a történtek lehetővé tették számomra azt, hogy válogassak az érdemi és felesleges tartalom között, hogy a blogvilágban megszokott pillanatképezés helyett a ritkább megjelenéseket jelentő, ámde összeszedettebb, cikkezés-esszézés jellegű írói oldal irányába léphessek. Ennek szellemében csak a fontosabbnak ítélt bejegyzéseimet hoztam át, szerkesztve, rendszerezve  - a kronológiájuk megmaradt, ahogy az olvasói visszajelzéseik is.
Bízom abban, hogy így jobban előtérbe került az érdemi tartalom, és ez jó sorvezetőnek bizonyul a jövőre nézve is.


Alapító okirat, 2009

Ha nem fognám vissza magam, biztos valami olyasmivel kezdeném, hogy "hosszas mérlegelés után úgy döntöttem..." - pedig a valóság ennél jóval egyszerűbb. Valamelyik este ránéztem egy lassan már kezelhetetlen méretűvé dagadt papírhalomra, és miután végiggondoltam, hány mappát, füzetet, irattartót, dossziét, és papírt, ilyen-olyan üres papírt használtam már fel a jegyzeteimhez, rájöttem, hogy ezt így már képtelenség lesz átlátni, és ideje haladni a korral.
A blog alapvetően a háttéranyagaim publikálására szolgál, de szinte biztos, hogy felkerül majd pár fontosabb karakter, kronológia, kedvcsináló történetrészlet is. A fókuszban az Anyrok alkonya novelláskötetéből ismert Odassyn Ceriak élettörténete áll, de csatlakozó szálként megjelenik a Kyr Birodalom Ötszázéves háborúja, Kyria bukása, a hatodkori sötét évezredek idejének ismertetése; továbbá eddig nem látott információk a kyr magasmágiáról, asztrológiáról, Hatalmasokról, shaddokról... az Ó-Ryeknek birodalomteremtési kísérlet összes fontos mozzanatáról.


Alapító okirat árnyalás, 2013

Ceriak mindig is az "első szerelem" marad, és biztos, hogy a maga idejében sort fogok keríteni a történeteire, de egy ideje már nem ez van az első helyen. Az új fókusz tehát az ynevi munkásságom, írástechnika, úgy általában a fantasy és a M.a.g.u.s..

4 megjegyzés :

  1. Üdv!

    Raon, arra látsz esetleg esélyt, hogy Ryekkel kapcsolatban kijöjjön novelláskötet, vagy innentől mindenképpen kézivezérelni akarod a dolgot?

    Üdv,

    NDV

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindenképpen én szeretném vezérelni a továbbiakat, de ez nem jelenti azt, hogy egy külön kötet nem kaphat mozgásteret a témában. Engem lényegében csak az érdekel, hogy markánsabban előjöjjenek azok a jó dolgok a témából, amelyek bőven benne vannak.

      Törlés
  2. Pont mostanság gondolkoztam rajta, hogy mennyi kiíratlan kraft van a Ryek téma már megjelent részében. Nekem egyébként így is a szívem csücske, de sok helyen erősen csiszolandó az anyag ami kijött anno. Igazából meg van benne minden ami egy jó könyvhöz kell : szerethető főhős, jellemek, dráma. Jó lesz ez. :) Ceriakkal kapcsolatban említetted, hogy a Hetedkor végén esetleg lesz még szerepe. Ez az új alapkönyvben megjelenik bármilyen formában?

    Köszönettel,
    NDV

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kraft az szerintem is bőven van benne, csak hát ehhez megfelelő írók is kellenek, akik elő is tudják hozni belőle, meg kedvük is van efféle kalandozásokhoz. Annak idején az eredeti kötetek is ezen csúsztak el, hogy írói szinten bizony kevesek voltunk hozzá.
      Ceriak szerintem nem lesz benne az alapkönyvben, én legalábbis biztos nem forszírozom, mert a vele tervezett dolgok sokkal több (és fajsúlyosabb) részt tesznek ki, mint amelyek valójában is megjelentek róla. Tervekre pedig nem érdemes alapkönyvben utalgatni.
      Ami biztos, hogy a hetedkori szerepéről már megjelent egy villanás a Bíborgyöngyök III. kötetének Hagyomány című írásában - az írói háttér sorozatomban erről (is) szól majd a következő itteni bejegyzés.

      Törlés