Az kritikáról 2. - a pusztító módszer

Ami most következik, azt eredetileg a harmadik bejegyzésnek terveztem, de mert Marcus épp most tart itt az Enrawelli Scriptóriummal, talán ezt érdemes előre venni. Meg aztán, ki tudja, a sok elmélet helyett talán sokat segíthet mindjárt az elején egy gyakorlati példa.

Az első részben igyekeztem bemutatni, hogy mennyire másképp festhet egy ifjú titán írása az alkotó és a szerkesztő szemszögéből nézve. A hozzászólásokból kiderült, hogy bár a leírásom elég egyértelműre sikeredett, ez is tipikusan olyan helyzet, amelyről egészen más beszélni, és teljesen más átélni azt. És mert az írásban ez utóbbi segíthet, meg jómagam is kedvelem a "tűzben edződik az acél" elvet, akkor konkretizáljunk.

A mai téma a kritizálás egy bizonyos módja lesz. Onnan kezdeném, hogy ez nem feltétlenül és kizárólagosan a legjobb módszer, ez objektíven igazolhatatlan lenne. Viszont nem tagadom, hogy szerintem (illetve sok kollégám szerint) a legtöbb lehetőséggel rendelkező, így hosszú távban gondolkozva a leguniverzálisabb. Ugyanakkor - mert mindennek ára van - egyértelműen a legveszélyesebb is, főleg a kezdő írókra nézve, és ezzel tényleg nem viccelek. Jobb, ha már az elejétől világosan látszik, miről is van szó.

A három fő kritizálási szemléletről

Mi a Cohors Scriptóriumban magunktól jutottunk el idáig, de később olvastunk erről a külföldi Workshop-ok anyagaiban. Ott úgy mondták, az önképzőkörös alkotótársaságok három, egymástól jól elkülöníthető szemlélet köré szerveződhetnek.

Vannak a lila körök, ahol legtöbbször olyasféle, idealizált szakmaiság, irodalmi mérce van a fókuszban, amely tulajdonképpen háttérbe szoríthatja magukat az írásokat is. Az elitizmus bűvöletébe gabalyodva ha egyáltalán értik a felek azt, amiről épp vitatkoznak, akkor sincs túl sok esély az építkezésre, mert legtöbbször nem az a lényeg, hogy mi hangzik el, hanem ki hogyan mondja. Ellenben itt aztán ki lehet élni a műveltség minden előnyét, be lehet dobni minden művészi attitűdöt. Hátrány, hogy fejlődni nem sokat lehet, de hát nem is ez a cél.

A nyaló köröknél jóval finomabb ez a fajta szakmaiság, mert itt a fókusz az írók érzékeny lelkivilágán van. A legfontosabb, hogy Emberek vagyunk, akik ráadásul Írnak, és ez nem csak különleges és isteni adomány, hanem bizony felelősséggel is jár. A tagok ennek megfelelően minden összejövetelükön saját készítésű sütit szolgálnak fel, és állhatatosan körbe-körbe dícsérnek mindenkit, akit csak lehet. Aki nem fullad meg a folyamatos tiszteletköröktől, az az írói teljesítményétől függetlenül mindig remekül érezheti magát. Fejlődni itt sem sokat lehet, mert őszinte, negatív kritikát a másikra való tekintettel senki nem fogalmazna meg.

A pusztító körökben már keményebb az élet. Az itteni írók kiröhögik a művészi marhaságokat, és nem különösebben érdekli őket a másik lelkivilága sem. Az írásban egyetlen mércét ismernek el, ez pedig az írás minősége - és mindegy, ki írja. Itt vannak a legkeményebb, vérre menő viták, amelyekben a gyengék könnyen alulmaradhatnak úgy, hogy soha ne legyen kedvük többet írni. Viszont mivel itt nyírbálják meg leginkább az íróknál amúgy is rendre túlburjánzó egót, a fejlődés itt lehet a legteljesebb.

Kiváltság vagy pech, ezt nehezen tudnám eldönteni, de tény, hogy mindegyik társaságtípussal találkoztam már. A nyaló számomra egyértelműen gyomorforgató volt, az tényleg az akolmelegért van, szakmai szempontból az tudja legkevesebbet nyújtani. A lila banda már nem feltétlenül lesz rossz, de nagyon sok múlik a résztvevőkön. Ha a bölcsészkedés megmarad építő mederben, és nem süllyed magasirodalmi-esztéta mélységekbe, akkor minden adott lehet a korrekt fejlődéshez.

Az rpg.hu-n szerveződött scriptóriumok többsége már az első pillanattól pusztító kör volt. Ez egyben jól lemérhető az rpg.hu-t övező hírnévből is, amelyen ellen én évekig ágáltam a legkülönbözőbb fórumokon, míg beláttam, hogy ez teljesen értelmetlen. Nem is szeretném se magyarázni, se mentegetni a tényeket - én aztán meg tudom érteni, ha ez a fajta munkaszemlélet nem mindenkinek jön be. Több tehetséges embert láttam megtörni, és a vitákba gabalyodva megundorodni ettől az egésztől, és kevés híja volt, hogy nem tartoztam közéjük.

Ugyanakkor szilárd meggyőződésem, hogy akik efféle sebektől képesek feladni, azok tényleg nem elég jók, nem elég erősek ahhoz, hogy író lehessen belőlük. Mert ilyenkor sosem az ember sérül, hanem az ego, ami egyébként a sors egyik legmobidabb tréfájaként egyszerre az író legnagyobb támasza és szakmai előmenetelének legnagyobb ellensége.

A pusztító módszer pedig annyira univerzális, hogy bárkiből írót faraghat, akiben megvan a szükséges alázat, tanulásvágy és kitartás. Bárkiből. Lehet, hogy nem lesz belőle jó író - de csak a tanulással magába szívhat annyi tudást, hogy ötleteit megjelenésre alkalmas állapotban, korrekt iparosmunka szinten el tudja készíteni. Jelzem, szerintem a mai fantasy életben már eleve ez ritka kincs (amikor alap kellene, hogy legyen).

Mivel a másik két típusnál én nem láttam efféle garanciát, x éve úgy döntöttem, hogy csakis a pusztító körök módszerét érdemes követni. Bármennyire nehéz. Bármennyire fáj.

Hisz megmondtam: tűzben edződik az acél.

A pusztító kritika alapelveiről

Talán felesleges magyarázni a nyilvánvalót, de jobbnak látom idevésni, a félreértések elkerülése végett.

A kritika célja, hogy az író megkapja azt a jelzést: a kritikus szerint mi jó és mi nem.Ebből sok esetben csak ez utóbbi teljesül, főleg a rossz írások esetében nehéz pozitívumot találni a sok bénázás mellett (vagy ha sikerül is, az egész elsikkad a hibaóceánban - majd figyeld meg a példámat).

Hogy mit kezd az író ezzel a kritikával, az már az ő dolga. Remélhetőleg megpróbál tanulni belőle, megpróbálja helyén kezelni, a lehető legteljesebben értelmezni. Ez a mondat egy külön bejegyzés témája lesz, annyit lehet beszélni róla.

Számunkra most az a fontos, hogy a cél megvan, és a cél jó. Ez nem feltétlenül "szentesíti az eszközt", de igazából valami ilyesmiről van szó. Az a legoptimálisabb írói hozzáállás, ha nem akarunk, nem tudunk, és nem is fogunk mást látni a kritika mögé. Segíteni akart, és mindent elkövetett ezért, pont (ami pedig a "kritikus szerint" kitételt illeti, erről szintén később).

A leplezetlen őszinteség írói szempontból az egyik legnagyobb érték a világon.Még akkor is, ha fáj - sőt, akkor különösen. Ez a mondat ismét egy külön bejegyzés témája lesz, itt most csak feljegyeztem, mert ide kellett venni.

A kritika az írásnak szól, nem az írójának.Ez az első, legnagyobb félreértés - és hogy ne legyen egyszerű a helyzet, a kezdők általában mindkét oldalon félreértik. Az író halálosan megsértődik, amikor először látja, hallja ízekre szedni a Magnus Opusát. A tapasztalatlan, a pusztításban fellelkesült kritikus meg annyira jó kritikus akar lenni, hogy életmentő műtét címszóval ész nélkül vagdalkozik a precíz szikézés helyett. Ez utóbbinak tipikus megnyilvánulása, hogy olyat is hibának lát, ami amúgy nem az (csak esetleg félreérthető - azaz amit félre lehet érteni, azt a béna kritikus félre fogja érteni). Ennek következményeként persze már jogos lehet az író sértődése is... és mindjárt nem azon van a fókusz, amin kellene, hogy legyen. És akkor mégis mi értelme lenne az egész tortúrának?

A kritikusnak nem feladata, hogy alternatívát mutasson.Nagyon fontos pont, mert sokan azt hiszik, az a "jó kritika", ahol a kritikus nemcsak megindokolja a miérteket, hanem elmondja, leírja, "hogy nem így kell, hanem...". Ez több szempontból elvárhatatlan hülyeség. Egyrészt kritikus lehet egy egyszerű olvasó is, akinek fogalma sincs arról, mi lenne a jó megoldás, egyszerűen csak annyit tud mondani, hogy ez neki ezért meg ezért nem tetszett. Ha pedig a kritikus szakmabeli, netán író is, akkor felvetődik a kérdés, "tényleg, és meg ne írjam helyette azt a szart?"

Azért álljunk megy egy pillanatra: az író azért író, mert ír. A szerkesztő meg csak szerkeszti a megírt szöveget. A kritikus meg csak kritizálja. És pont. Ha esetleg találunk olyan kritikust, aki a kritikán túlmenően javasol is dolgokat, tegyünk össze a két kezünket, hogy a szerepét túllépve épp szerzőtársat játszik, és talán nem kéri, hogy a nevét adjuk hozzá és nem kér érte pénzt sem.

Egyébként az a tapasztalatom, hogy ez a fajta tanácsadás egy adott szemlélet híján még a barátok közt is csak nehezen működik. Én egy időben megpróbáltam - és nem emlékszem olyan esetre, amikor ebből jó kijöttem volna. Mert amikor bedobtam a tuti javaslatot, ment a nagy döbbenet, meg a bólogatás, hogy juhé, ez aztán az ötlet - de egyrészt ezeket az ötleteket soha egy írásban sem láttam viszont, másrészt sokszor éreztem, hogy az illető köszönte szépen a segítséget, de aztán inkább tőlem nem kellett több.

Egy író ugyanis maga kell megoldja az efféle problémáit - ez az írás lényege. Ha nem ő oldja meg, azt nem fogja a saját írásának érezni. Ennek fényében sokszor jobb hagyni, hogy ki-ki hadd szenvedhessen a maga diadaláért. Az alkotómunkába ily módon belefolyni (beleavatkozni?) már nem kritikusi, hanem szerkesztői feladat.

A kritika nem attól lesz jó, hogy tekintettel van az író lelkivilágára, és ha esetleg vannak is negatív észrevételek, építő módon tálalja azt.

A fentiek alapján talán már egyételmű, hogy a kiinduló gondolat a nyaló körök (számomra gyomorforgató) hozzáállása. Amiért a tagadás, az az, hogy én ezt a lelkivilágos dolgot sosem láttam jól működni - csak az ebből levezethető lelki gubancokat, kibogozhatatlan félreértéseket.

Látni kell a tendenciákat a dolgok mögött: a lelki hatásokat, amelyek sokszor személyiségtől függetlenül működnek. Az írás a legegoistább tevékenységek egyike a világon. Ez nem jelenti azt, hogy aki ír, az szükségszerűen egoista lesz, mert ez az egoista manapság szitokszó, de legalábbis pejoratív árnyalatú, és azért nem mindenki ilyen. De az biztos, hogy az író jellemétől függetlenül jelentős egóval rendelkezik, és minél inkább halad előre a pályáján, ez annál inkább így lesz. És ennek bizony vannak következményei, megnyilvánulásai.

Az egyik ilyen, hogy élből elutasít minden kritikát. Mindet! Ebben nincs semmi rossz, ez a sokféle alkotói gondolkodásmódok egyik közös pontja. Hisz aki nem csak letükrözni akarja  valóságot, hanem átformálni a maga szájíze szerint, az mindenképpen ellenáll minden, a külvilágból bejövő információval kapcsolatban. Tehát második körben befogadja, ütközteti, majd a helyére teszi a maga elvei szerint.

A gond akkor keletkezik, amikor rossz lesz a fókusz, az értelmezés. Amikor az író nem azt nézi, hogy az írásáról milyen információt akar közvetíteni számára a kritika, hanem minden mást. Ki írta, miért, milyen szándékkal akart neki keresztbe tenni, aki írta, az nem is hiteles, miért vegye komolyan, stb. És mert innentől belép a személyiség, a tapasztalat is, az egészből ismét galád dolgok jöhetnek ki.

Én a fejlődési lehetőségek mellett elsősorban ezért pártolom a pusztító módszert: mert felkészít bármilyen kritika fogadására. Mert aki képes elviselni az írótársaitól kapott kritikát, és képes építő módon használni azt, annak minden másféle kritikai hatás max. szünidei matiné lehet.

Stephen King azt írja erről Az írásról című könyvében, hogy ő ezzel kapcsolatban egy némiképp megrázó gyerekkori élménynek köszönhet mindent. Tízéves korában egy százkilós bébiszitter rendszeresen ráült és az arcába fingott - és későbbi értelmezésében ezzel az élet felkészítette őt az irodalomkritikusok legdurvább szemétkedéseire is...

Szóval én azt mondom, ha már építő szempont, egyetlen értelmes módszer létezik: nem szabad figyelembevenni az író lelkivilágát. Ez egy kemény daráló, haver, de nem kötelező ezt csinálni: ha nem bírod, el lehet menni a mekibe krumplit sütögetni.

A kritikusi gúny és írónia a leghatékonyabb eszközök a hülyeség ellen. Ha nem akarod kitenni magad efféle tortúrának, akkor a megoldás egyszerű: ne adj ki a kezedből rossz írást.

Az előző részben már említettem, hogy emberileg ezek nem szép dolgok. De mit lehet tenni, ha nincs más lehetőség?

Azt tudni kell, tudni érdemes, hogy az emberi lélek működésének egyik alapjellege a túlélési ösztön. Ez nem tudatos dolog, mindenkiben ott van és kész. Ha valami nagy probléma van, amellyel az egyén tudatossága nem tud mit kezdeni, bekapcsol a túlélési ösztön és megteszi, amit tőle telik.

Talán mondanom sem kell, hogy egy író számára a műve elvárt, kedvező fogadtatásának elmaradása már önmagában nagy probléma. Ha emellett a remélt "zseniális" helyett nem csak "átlagos", hanem "gyalázatos" lesz a minősítés, az már személyre szabott pokol, kész kataklizma.

Van, aki ezt bevallja, és felvállalja - van, aki nyitott és befogadó léleknek tartja magát, és nem látja a fától az erdőt. A lényeg, hogy a reakció az esetek 99.9 %-ban ugyanaz lesz: basznak magasról a kritikára, de tényleg.

Az udvariasabbja legalább megpróbál jópofát vágni, és mert esetleg maga is elhiszi, hogy érti a lényeget, néha még bólogat is - hogy aztán az első magányos, csendes pillanatában a túlélési ösztönének engedelmeskedve egy sóhajjal továbbengedje az összes kellemetlenséget. A mimózább/sértődékenyebb lelkialkatúak általában még annyi marhaságot látnak a negatív kritika mögé (honnan tudod, hogy ez így van? mit írtál te, nagyokos? különben is ki vagy te, nem is ismerlek...), amely az emberi lélek mélységeit kutató író számára amúgy tuti megírása érdemes témák lehetnek...

A statisztikai korrektség megkívánja, hogy azt írjam, lehetnek kivételek, de én kezdő írók esetében ilyet még nem láttam (és én sem voltam az).

A kritika fogadása, megfogadása nem azon múlik, hogy milyen érvek hogyan vannak megfogalmazva benne. Nem, minden azon múlik, hogy a legtöbb író a saját egójának a foglya.

Hát ilyenkor kell a nehéztüzérség, a felpörgetett láncfűrész a szike helyett - azaz a száraz hibajelzések mellé tett érzelmi töltet. Mert így biztosan meglesz a rés a pajzson, és átmegy a jelzés, hogy ez amit írtál barátom, márpedig tényleg nem jó. És mindenki boldog lenne, ha ezt nem söpörnéd félre mindenféle önmentegető indokkal, hanem érdemben elgondolkodnál a dolgokon!

Ez az, amit pl. az rpg.hu-n sem értenek sokan, hogy a gúnyos, irónikus stílusba csomagolt jelzéseknek még mindig nem a gúny és az irónia, hanem a jelzés megértetése a célja. Persze vannak ennek veszélyei - de erről szintén csak későb.

Sok minden elhangzott, ideje egy gyakorlati példának.

Az Eretnek 1.0 alábbi kritizálása alapos, de stílusában szerintem eléggé visszafogott munka (hiányzik belőle a gyűlölet szenvedélye). Ezért így ez szerintem a pusztító kritizálásnak még az építő oldalát jelenti, és csak nyomokban tartalmaz zsigeri reakciókat (ami így csökkenti a hülyeségpáncél áttörésének esélyeit).

Csak, hogy tudjátok: még annak idején kaptam rá efféle kritikát, és természetesen nem fogadtam meg. Csak évekkel később, amikor már nagyobb volt a tét, mint egy gyakorlónovella. Így utólag visszagondolva nem volt egy nagy ötlet az egómat dédelgetni. Éveket spórolhattam volna az életemből, azaz évekkel előrébb tarthatna az írói karrierem, és ha például arra gondolok, hogy az Inomi idejére például már kész írói fegyverzettel rendelkezhettem, ha élek a lehetőséggel... de hát borúra derű.

A kritikában elhangzó hibajelzésekről a következő részben. Emellett terveim szerint még azt fogom fejtegetni, hogy lehet felállni az efféle sokkból, hogy lehet építő irányba fordítani az így szerzett tapasztalatokat.

A kritika pdf verziója innen érhető el.

 

A korábbi oldalam hozzászólásai

• 1.  Infection  2010. 01. 25. 8:10 
  

  Ki írta a piros szöveget? :)
  
  
•   2.  Heidel Dan  2010. 01. 25. 8:44 
  

  Infection: én írtam, pár nappal ezelőtt. Ettől lett ilyen visszafogott: annak idején ezt az írást a többiek sokkal jobban utálták (és ütötték) volna.
  
  
•   3.  vicomte  2010. 01. 25. 11:43 
  

  Wow!
  Ön-élveboncolás, teljes gázzal pörgő láncfűrésszel. :)
  A novella nem is élte túl, de nem is olyan nagy baj.
  Erős Chapman/Boomen utánérzés volt, olyan, amilyenből még mindig van egy halomnyi, amit vagy kihagyok a novelláskötetekben, vagy igyekszem nagyon gyorsan és felületesen olvasni, hogy ne fájjon annyira.
  (Sajnos néha már az eredeti szerzők is dühítenek a modorosságukkal.)
  Amit a bejegyzésben írtál, azzal egyetértek. Inkább legyen a kritika pusztító, mint nyaló - főleg, mikor az ember még tanulja a szakmát. A lila köd meg nem igazán passzol az ízlésemhez.
  Mondjuk az ismereteim sincsenek meg hozzá, de a zsigeri reakcióm az, hogy a sznobság senkinek sem áll jól, lektűr estén meg szvsz ráadásul eléggé disszonánsan is hat.
  
  
•   4.  dan Doren  2010. 01. 25. 13:03 
  

  Egyetértek az írásoddal, de egy-két dolog szemet szúrt (a teljesség igénye nélkül).
  Miért baj az archaizálás a fantasyben, és mi számít anakronizmusnak? A "fékevesztett" miért anakronisztikus, hiszen Yneven is használnak szekereket, postakocsikat, stb.? Egy folyó nem lehet fékevesztett?
  Továbbá írod, hogy a "teremtett lélek" (és hasonlók)hatásvadász kifejezések. Miért? Ha egészségesen, az egyensúlyt megtartva használjuk, az is hatásvadászat? Egyáltalán létezik valamiféle egyensúly? Mivel lehet helyettesíteni a hatásvadász kifejezéseket?
  
  
•   5.  Marcus  2010. 01. 25. 19:25 
  

  Sziasztok!
  Szegény Ferkót spamrobotnak nézi a blog, úgyhogy tolmácsolnám hozzászólását a témával kapcsolatban:
  ---
  A dan Doren által felvetett "miért baj az archaizálás?" kérdés engem is érdekel.
  Raon: Bár azt írtad, hogy "A kritikusnak nem feladata, hogy alternatívát mutasson", ennek némiképpen ellentmondóan az Eretnek 1.0 piros részei tele vannak velük.
  Részemről: ha valaki képes ennyire szétcincálni egy adott művet, időt áldoz a véleményezésére, plusz nem egyetlen szóval jellemzi az egészet, akkor azt jelenti, hogy komolyan veszi amit művel. Ha ő komolyan veszi, az azt jelenti, hogy a dolog nem maradt számára közömbös.
  Még akkor is, ha olyan vehemensen esik neki a saját egykori alkotásának, -amitől ma már álmából felriadva jobbat írna- mintha rajta akarná leverni egykori hülyeségét. Vagy csak az ellopott/elpazarolt ideje miatt érzett felindulást szeretné levezetni?
  Ez is benne van.
  Ez is benne lehet.
  És ha valaki ebből nem képes tanulni, az úgy jár, mint a földnélküli paraszt: magára vessen.
  Ha én ilyen jellegű kritikákat fogok kapni, össze fogom tenni a kezemet. (Mondjuk a "b***odalásan" kicsit kemény volt és nem is éreztem helyénvalónak.)
  
  
•   6.  Marcus  2010. 01. 25. 19:45 
  

  Sziasztok!
  A saját véleményem: az Eretnek 1.0 eddig halasztva volt, de most így elolvastam, és hát a tipikusan idegesítő MAGUS írások közé tartozik, melyeket általában az első mondatnál hagyok abba.
  Másrészt a kritikával csak félig értek egyet, egyrészt szerintem a second hand nem feltétlenül hiba (csak ilyen mennyiségben), mert mégis, mit használjon az író? Minden egyes mondata legyen nyelvi lelemény, vadiúj, sosem olvasott kifejezésekkel? Ha valaki ilyet akar írni, abból görcs lesz és/vagy lila ködös izé.
  Másrészt vannak benne "parlagon hagyott" (nem kritizált) mondatok, amelyek nekem esetenként jobban szúrták a szememet, mint a kritizáltak.
  Ezután azért már félek, hogy az én bemutatkozóm milyen lesz. Sc még tűrhető benne, de oh annál több lesz. :)
  
  
•   7.  dan Doren  2010. 01. 25. 20:17 
  

  Marcus: Tökéletesen így gondolom én is. Úgy érzem, hogy nem minden hatásvadásznak kikiáltott elem hatásvadász. Amennyiben egy folyosón "teremtett lélek" sem jár, az véleményem szerint stílusosabb, és több információt hordozó, mint az üres folyosó.
  Viszolygok én is a jelző-sziruppal nyakon öntött, és hatásvadász elemekkel zsúfolt írásoktól, de helyenként megkerülhetetlen az alkalmazásuk, sőt egyenesen kívánatosak. Elvégre egy regény vagy novella nem csupaszodhat egy újságcikk egysíkúságára.
  
  
•   8.  Marcus  2010. 01. 26. 8:44
  

  Sziasztok!
  dan Doren: Azért szerintem az oh-k a helyükön vannak, tehát nem feltétlenül értünk egyet.
  
  
•   9.  dan Doren  2010. 01. 26. 11:39 
  

  Sziasztok!
  Nem mondom, hogy az oh-k nem lennének a helyükön, csupán annyit fűztem hozzá, hogy szerintem - az Eretnek 1.0-tól elvonatkoztatva - nem minden oh-nak vélt dolog oh. Legalábbis nem mindenhol, és nem mindenkor. Én így érzem, de ez lehet, hogy kigyomlálandó hibáim egyike.
  Példának okáért: az "éktelen", vagy a "vénséges" szerintem alkalmazható. Szerintetek nem?
  Egy 500 000 leütéses írásban, ha feltűnik egy vénséges vén fa, akkor az hatásvadászat?
  Vagy ha a történet folyamán valaki éktelen haragra gerjed (szigorúan csak 1x), az is az?
  
  
•   10.  Heidel Dan  2010. 01. 26. 12:56 
  

  Sziasztok!
  Köszönöm a sok hozzászólást, igyekszem mindet sorrendben megválaszolni. :)
  3. Vicomte: jól ráéreztél, annak idején én egyértelműen azt a stílust próbáltam utánozni. A M*-sal próbálkozó kezdők írásait látva ezzel nem csak én voltam így.
  Éppen ezért telitalálat, amit írtál - sokan tényleg nem tudják, hogy az olvasók egy tekintélyes része kimondottan utálja ezt a stílust (főleg, ha az írónak nem megy).
  4. Dan Doren: anakronizmus, archaizálás, olcsó hatásvadászat témában már elkezdtem írni egy új bejegyzést, ez jó eséllyel egy-két napon belül kint lesz.
  A kérdésed egyébként remekül megválaszoltad magad: ha megvan az egyensúly, az efféle szóhasználattal nincs gond. Ahogy a kritikámban írtam, ha ez nincs túlzásba véve, simán elsikkadhat a szövegben.
  A gond az, hogy a kezdő írók esetében kb. matematikai esélye van csak annak, hogy meglegyen ez az egyensúly. Amiről egy kezdő úgy gondolja, hogy ez még éppen belefér, attól egy szerkesztő általában jobb esetben is a haját tépi. Ezért tanítja a legtöbb íróiskola azt, hogy előbb érdemes megtanulni letisztultan, egyszerűen jól írni, és csak utána felöltöztetni a szöveget az efféle (fantasy vagy sf, archaikus, lírai vagy más hatásvadász) elemekkel. Persze fordítva is jmeg lehet ezt tanulni, csak tízszerannyi idő és munka.
  Emellett a konkrét válasz helyett én inkább azt mondanám, vizsgáljuk meg a kérdést úgy, hogy miért akarja egy kezdő szerző mindenáron beleszuszakolni ezeket a szövegébe.
  Én az arra tippelnék, hogy a kapaszkodók miatt. A legtöbb szerző azért ha nem is tudja miért, de érzi, hogy "nem kerek" a története, és ilyenkor szokott bekövetkezni az a jelenség, hogy előveszi a pótlékokat. Általában a fogalmazáson javít, és kifejezéseket cserél le, mintha azok az írása lényeges elemein (történetvezetés, hitelesség, karakterábrázolás, arányok) bármit is javítanának.
  Szerintem jó irányelv azt mondani, hogy:
  - ha a történet működik, a karakterek jók, a cselekmény a helyén van, az arányok megfelelőek, akkor ezekkel a kifejezésekkel sincs túl nagy gond.
  - ha a fentiek bármelyik nem teljesül, akkor hibának tűnnek.
  - ha a fentiek egyike sem teljesül (mint ahogy az Eretnek 1.0-ban), akkor fájdalmas hibák. Sőt, ezesetben még az is hibának tűnik, ami amúgy nem feltétlenül az.
  5. Ferkó:
  Archaizálásról a köv. bejegyzésben.
  Ami a kritikámat illeti, azért azt tudni kell, hogy igyekeztem a teljesség igényével részletes és építő lenni. És még így sem sikerült (ahogy erre Marcus remekül ráérzett a 6. pontban).
  Egy ilyen kritizálás annyira fájdalmas lehet a kritizálónak is, hogy egy idő után óhatatlanul ugrik benne a lemez, és kihagy dolgokat. A sok hülyeségtől tényleg eltompul az ember, és huszonötödszörre már nem ugyanolyan lendülettel jelzi a hibát, mint az első tíznél.
  Szóval annak idején ez a kritika azért nem így nézett ki: amit kaptam, annak a lényege tényleg csak annyi volt, hogy "ez szar, azonnal hagyd abba ezt a stílust". És persze sokáig nem értettem, miért.
  Én azért írtam ezt meg így, hogy jól látszódjon, mi állhat a tömörségében is igaz, de konkrét részletekbe nem menő minősítés mögött.
  Nem szeretem a közhelyeket, de itt (és bármilyen írókörben) szerintem hatványozottan igaz, hogy hülye ember csak a saját hibájából tanul, okos ember pedig a máséból is.
  6. Marcus: teljesen igazad van, a second&hand nem feltétlenül hiba, csak ilyen mennyiségben az. Azért nem mindegy, hogy sokszor sorokon keresztül minden mondat ilyenekből áll, vagy bekezdésenként van egy-egy.
  Ami a helyettesítésüket illeti, ez ismét telitalálat, erről sokat fogok írni a már emlegetett következő bejegyzésemben. :)
  7. Dan Doren: ez itt már szerintem inkább félreértés lesz, mert sokféleképpen meg lehet teremteni a megfelelő hangulati hatást. Az idézett résszel kapcsolatban az egyik legnagyobb gond az, hogy túl távoli, steril nézőpontot használ. Emiatt az egész lapos és érdektelen - és ezen a szóbanforgó kifejezések sem segítenek semmit.
  Például ugyanez a szöveg egészen máshogy hatna egy karakter nézőpontjából előadva.
  Eredeti bénázás:
  "A folyosó csendes volt, egy teremtett lelket sem lehetett látni, és már eleve ez nem volt rendben."
  Legyen a karakter neve Rentyss, és nézzük az ő nézőpontjából:
  "Rentyss a kihalt folyosót méregette. Nem látott egy őrt sem, pedig korábban minden ajtó előtt állt legalább egy. A kastély fontosabb pontjain három is. A környék legfontosabb urai találkoztak itt ma este, hát nem az lenne logikus, hogy a nemesi bálterem védelme a legfontosabb?"
  Ugyanaz az információ, csak a "nem volt rendben" rész lett kibővítve. Nincs akkora távolság, és talán ütősebb is a hatás. De mindenképpen fókuszáltabb, már ami a lényeget illeti!
  Szóval amit mondani akartam az az, hogy egy szöveg elsősorban nem a szavakon, hanem az írói szemléleten, a szöveg szerkezeten múlik. Ugyanazok a szavak teljesen más hatást kelthetnek pl. semleges vagy karakterközpontú narrációban.
  Erre remek példa a "teremtett lélek", amely semleges narrációban (amikor az író beszél) szerintem béna és elavult eszköz, de karakterközeli narrációban (amikor a karakter láttatja a dolgokat, vagy gondolkodik) simán beleférhet.
  8-9. szerintem a fentiekkel megválaszoltam ezt is, de nyugodtan szóljatok, ha nem.
  
  
•   11.  Jakirte  2010. 01. 26. 22:00 
  

  Én még hozzávennék még egy pontot: a kritika minden esetben SZUBJEKTIV. Avagy a kritikus is ember mégha nem is látszik mindig annak.
  Természetesen meg lehet bőséggel indokolni bizonyos véleményeket (pl. ez meg az a karakter nem elég részletes, meghát ez picit logikátlan, stb) de sztem azért bőséggel láthatunk olyan kritikát is, ami finoman szólva ízlések és pofonok kategóriába köt bele. Vagy teszem azt azért "puszítóbb" a kelleténél, mert az illető urambocsá az adott stílust (mittomén túl epikus fantasy) nem szereti.
  Nagyjából egyet értek a fent leírtakkal, de pont az irodalom szubjektivitása miatt mondanám azt, h nemcsak a sértődést kell az írópalántának elkerülnie, de azt is h készpénznek vegyen minden kritikát. Gondolja át, stb..de nem feltétlenül van minden úgy ahogy a kritizáló mester mondja. Hisz mint említettem, ő is csak ember.
  
  
•   12.  Marcus  2010. 01. 27. 19:10 
  

  Sziasztok!
  Annyit fűznék még a dologhoz, hogy címadásból azért mégiscsak ötös (de komolyan). Ugyanis egy ilyen címre ránézve máris rengeteg információt valószínűshet az olvasó:
  - ez MAGUS novella lesz
  - ez egy kezdő novellája lesz
  - semmi új nem lesz benne
  - tipikus MAGUS klisékkel lesz tele, milliárd jelző, és nagyon kúlnak hitt fordulatok
  - nem fogom elolvasni
  A kegyesebb olvasó esetleg megnézi az első mondatot, hogy igaza lesz-e, és konstatálja, hogy igen.
  Tehát sikerült egy egyszavas címmel rengeteg információt közölni a novelláról, és bár ennek itt negatív tartalma van, ha később jobbat ír a már kifejlett írópalánta, talán ugyanígy jó címeket fog adni, csak akkor már a pozitívumokra vonatkozó információkat fogja így közölni.
  
  
•   13.  Heidel Dan  2010. 01. 27. 22:04 
  

  Jakirte: igazad van, de hát ezt is tanulni kell, hogy az adott kritikából mit érdemes megfogadni. Természetesen igaz, hogy egy kezdőnek sem szabad semmit készpénznek vennie, de erről eddig azért nem írtam, mert sajnos nem ez a gyakoribb. Inkább az, hogy egy kezdő inkább senkinek semmit nem hisz el.
  Az ízlés alapú kritikák nagyon könnyen leleplezik magukat a mit-miért vonalon - és ehhez mérten kezelhetők. Összeállítottam már erről egy bejegyzést, de saját hibámból elszállt. Majd valamikor újra nekiugrok.
  Amúgy érdekes dolog ez, mert én tiszta szívvel mindenkinek azt tanácsolnám, hogy például nekem sem szabad semmit elhinni. Igyekszem leírni, hogy mit miért gondolok, tanácsolok - és innentől minden labda a másik térfélen van.
  Marcus:
  Az én értelmezésemben ezzel a bejegyzéssel bízvást pályázhatnál Degecz város díszpolgári címére, de ugyanakkor teljes mértékben igazad van.
  
  
•   14.  Ferkó  2010. 01. 27. 22:36 
  

  "Amúgy érdekes dolog ez, mert én tiszta szívvel mindenkinek azt tanácsolnám, hogy például nekem sem szabad semmit elhinni."
  Elhisszük Raon, elhisszük:D
  Marcus ha így fogsz holnap kritizálni...
  Megyek is xanaxért:)
  
  
•   15.  Heidel Dan  2010. 02. 06. 23:42 
  

  Ahogy látom a kritikákat odaát, minden a legnagyobb rendben megy.
  
  
•   16.  Ferkó  2010. 02. 07. 1:52 
  

  Ja, őrködnek felettünk a Nagyok.(Hanyánk:) ) Várunk ám téged is ;)
  
  
•   17.  Heidel Dan  2010. 02. 07. 10:53 
  

  Láttam, jó dolgokat írt. Pár vonatkozásban meg is előzött, volt, amit én is le szerettem volna írni. :)
  Elolvastam az írásaitokat, és csak azért nem folytam bele a kritizálásba, mert mire végeztem az utolsóval, minden lényeges dolgot összeszedtetek magatoktól is. Ennek pedig örültem: ezért is írtam, hogy a jelek szerint minden a legnagyobb rendben megy.
  
  
•   18.  lightningrider  2012. 08. 06. 15:55 
  

  Üdv, Raon! Ez egy remek ön-élveboncolás... Többet lehet tanulni belőle, mint bármilyen pozitív reakcióból.
  Az alapötlet - szerintem - jó.
  
  
•   19.  Heidel Dan  2012. 08. 15. 0:58 
  

  lightningrider: köszi, akkor elérte a célját.