Szöveggondozás, készre futtatás
A Szakmai margó
című gyűjtésben a pályaművek három fő aspektusa mentén vettem végig a
legegyértelműbb tanulságokat. Ahogy ott említettem, egy írást sokféle
nézőpontból lehet vizsgálni és mérni, és ott is csak a három leggyakoribb,
kézenfekvő irányról volt szó. Itt most ilyen tekintetben kicsit jobban
belemegyünk a szakmai részletekbe, de minden különösebb bonyolítás nélkül. Azaz
egyáltalán nem baj, ha valaki abszolút kezdőként nézi ezt végig – ez az a
gyakorlati útmutató, amihez nem kell előképzettség, csak szorgalom és odafigyelés.
A hogyanról
Az első és talán legfontosabb irányelv, hogy az elkészült
pályaművet érdemes kinyomtatva
ellenőrizni. Itt nem arról van szó, hogy némi rutinnal ne lenne elsajátítható a
monitorról olvasásnál szükséges plusz figyelem, egyszerűen szakmán belül is
régóta ismert tény, hogy egy kézzelfogható, nyomtatott szöveg teljesen máshogy
működik olvasás közben, sokkal több mindent észre lehet benne venni.
Ezt még hatékonyabbé tehetjük egy olyan trükkel, ha nem a
szokásos A4-es formátumot, hanem a könyvekhez közelebb álló A5-ös formátumot
használunk. Ez apró különbségnek tűnhet, pedig rengeteget számíthat, mert így
több olyan plusz információ is elérhető, ami az A4-es formátumban nem. Például
így látható lesz a bekezdések tényleges hossza, jobban érzékelhető lesz a
szöveg tömörsége, szellőssége. Szembeötlőbbek lehetnek a szóismétlések,
hangsúlyozások – vagy éppen jobban látni, hogy mi nem esik egy-két oldalon
belülre. Sokkal jobban érvényesülhet a párbeszédek szellősítő, ritmusadó,
figyelemfelhívó szerepe is.
A beállítás legegyszerűbben a szöveg két hasábra osztásával
érhető el. Maximalisták itt az oszlopszélességekkel és a margókkal akár egy az
egyben lemásolhatják a M.a.g.u.s. könyvek arányait is.
Mivel ezt a Word különböző verzióiban máshogy kell
megoldani, itt most nem írok tételes sorvezetőt, de ha valaki megakadna vele,
kérdezzen és segítünk neki a pályázati fórumban.
A „mit” kérdésben a korábbi három helyett az írás hét
aspektusát veszem sorra.
1. A
formai és nyelvi ellenőrzésekről
Még a szöveg kinyomtatása előtt érdemes ellenőrizni ezeket
is. Az efféle hiányosságok alapvetően nem csorbítják az adott mű érdemeit, de
ha több is van belőlük (ami már nem tudható be véletlen tévesztésnek), akkor az
bizony (elnézést, de ezt nem lehet ennél udvariasabban megírni) nagyfokú igénytelenséget
sugall.
Nézzünk konkrétumokat!
Egy megjelenésre alkalmas szövegben
csakis szimpla sorközök lehetnek, elfogadhatatlan
az 1.5-es vagy többszörös sorközös megoldás. Ilyen egyébként általában akkor
jön létre, ha a szövegírás különböző programokkal történik, vagy eleve nem
szövegszerkesztő programban (hanem mondjuk levélben, vagy bármilyen
netes-fórumos ablakban). Nagy gond nincs ezzel, csak az olvasásban rendkívül
zavaró, így nem érdemes bent hagyni. A Word-ben a Formátum, Bekezdések menü
alatt lehet beállítani a szimpla sorközt, kivenni az esetleges térközöket a
teljes szöveg kijelölése után. Akinek ezzel kapcsolatban technikai segítség
kell, szintén a fórumban tudjuk megbeszélni.
Ha nincsenek sorszámozott fejezetek, akkor a pályamű
gondolati egységeinek tagolását vagy három (!) üres sorral, vagy az üres sor,
csillagok, üres sorral szoktuk elvégezni. Ez utóbbinál három csillag a
megszokott.
A párbeszédek gondolatjelei ne legyenek kötőjelek. A kötőjel a mínusz vagy a Shift mellett
balra lévő billentyű – a gondolatjel pedig a Ctrl mínusz billentyű. Az nem
probléma, ha valaki így írja meg a szöveget, de mivel ez egy mozdulattal
cserélhető, egyértelműen jobb benyomást tehet, ha ez sem marad benn (a Csere
funkció használatánál fontos, hogy ne a sima - legyen kicserélve –
formára, mert ilyenkor a szavakon belüli, helyes kötőjelek is cserélődnek,
hanem a kötőjel+szóközt kell cserélni gondolatjel+szóközre – és ezt lefuttatni
a szóköz+kötőjel+szóköz formára is). Ha technikai segítség kell, ezt szintén a
fórumban tudjuk megbeszélni.
Nagyon sokan nem használják a Word helyesírás ellenőrzőjét,
mondván, hogy az rém ostoba egy szerkezet. Aki így látja, annak ezzel
kapcsolatban teljes mértékben igaza van, de a helyesírás ellenőrző használatát
ezzel együtt sem érdemes mellőzni. A brutális hibák kiszűrését mindenképpen
elvégzi – ezt hivatalból muszály
neki, ugye, és már eleve ez sok vétlen kellemetlenségtől megkímélhet mindenkit
–, de ami még fontosabb lehet, az az idegen nevek ellenőrzésének folyamata. Itt
pedig kimondottan hasznos ez a rém ostobaság, a Word ugyanis minden, általa
ismeretlen szót hibának jelez, és ezzel máris megoldhatjuk, hogy az írásunk
ezen része hibamentes legyen akár a név elütések, akár az idegen név ragozások kapcsán.
Gyakori hiba például, hogy van egy standard fantasy név, mondjuk Gwyndha, ami
egyszer Gwyndaként, egyszer Gwynhdaként, máshol Gwnydhaként szerepel a
szövegben. A Word helyesírás ellenőrzőjében a „mindet átugorja” funkció
alkalmazásával azonnal kiszűrhetjük a félreütéseket, tévesztéseket.
Szakmai nézőpontok, józan ésszel
Az eddigiek tekinthetők bemelegítésnek – és akkor innentől jöhetnek
az igazi részletek.
Onnan érdemes kiindulni, hogy a szerkesztés külön szakma, és bár sok mindenben összeér az írással,
lényegében teljesen másféle munkavégzés történik, mint az írás
esetében. Nem véletlen, hogy a legnagyobb írók mögött az
esetek döntő többségében ott volt a háttérben egy jó kezű szerkesztő is – hiába
érti valaki a szakma legapróbb részleteit, a saját szöveg kezelése mindig
sokkal nehezebb feladat. Egyszerűen arról van szó, hogy a jó íráshoz erős
ihlet, sokféle személyes kötődés szükséges (amikor az író tényleg beleteszi a
lelke egy darabját az adott műbe), a szerkesztéshez pedig kötelező távolságtartás,
érzelmek nélküli mérce és mérlegelés – és a kettő elkerülhetetlenül üti
egymást. Ezen némiképp segíthet, ha elég idő telt a megírás és az önszerkesztés
között, de a fő probléma ilyenkor is adott: az író sokszor nem a szövegét nézi,
hanem azt, amit meg akart írni, ami a fejében van, és ha már sokadszorra
olvassa a saját, ismerős szavait, egyszerűen másnak látja-érzékeli, mint
amilyen valójában.
Én ezért mindenképpen azt javaslom, hogy mindenki keressen külső segítséget, azaz ne csak saját
maga próbálja szerkeszteni a saját művét, hanem kérje meg erre egy barátját,
családtagját, akinek bízik az őszinteségében. Egyáltalán nem fontos, hogy az
illető rendelkezzen bármilyen szakmai hozzáértéssel – ide tényleg csak őszinteség és figyelem kell.
Ha megvan az önkéntes szerkesztőnk/előolvasónk, akkor jöhet
a lényegi rész. Érdemes vele erről külön egyeztetni, mert ezt kétféleképpen is
lehet csinálni: vagy előre lebeszélni vele, hogy mire figyeljen, vagy hagyni,
hogy elolvassa a művet, és utólag megkérdezni az alábbiak kapcsán.
2. ötletek ellenőrzése
Ahogy Az ötlet
című írástechnikai előadásban szerepelt, első és legfontosabb annak
ellenőrzése, hogy amit kitaláltunk, az mennyire megy át a megírt szövegben.
Ennek főként az író számára lényeges gondolatok esetében van kiemelt
jelentősége, ezért ezekre külön bátran kérdezzünk rá.
A történet működőképességéhez az kell, hogy minden részlet
egyértelműen érthető legyen: mi miért történik, ki és mit csinál, és miért
csinálja.
Itt természetesen nem arról van szó, hogy a külső
segítségnek kell megoldania a problémás részeket, tőle elég annyi is, ha
megmondja, megmutatja, hogy hol érzett zavart a szövegben. Sokszor már ez is
óriási segítség lehet – és ezt odafigyeléssel bárki meg tudja tenni. A
M.a.g.u.s. dolgaiban járatlan olvasók sokszor még hatékonyabban is, mint a
hozzáértők, akik hajlamosak fél szavak mögé képzelni ismert koncepciókat.
3. a
párbeszédek ellenőrzése
A párbeszédek legegyszerűbb ellenőrzése mindig az, ha az író
visszahallhatja az általa írtakat.
Elég, ha valaki simán felolvassa neki – ha esetleg többen is besegítenek, és
elosztják a szerepeket, mint egy színdarabnál, az egész még hatékonyabb lehet.
Ezzel rengeteg tapasztalat gyűjthető, mert a felolvasó
hangsúlyozásából, a gördülékenységből már érezhető is, hogy amit írtunk, az
mennyire képzelhető el élőbeszédnek. A párbeszéd pedig az egyik legfontosabb
karakterábrázoló eszköz: rengeteget emelhet egy íráson, ha jól van használva
benne.
4. a
karakterek érzelmi szintjének ellenőrzése
Jellemzően párbeszédek átkötő szövegeiben jelentkező hiba,
de az egész szövegen belül érdemes megnézni, hogy milyen érzelmeket fejeznek
ki, amiket leírtunk. A „kiáltotta”, „ordította”, „mosolygott”, „suttogta”
megoldásokat sokszor csak úgy megszokásból írjuk le, pedig ezek nem csak
töltelékszavak, hanem fontos érzelmeket fejezhetnek ki a szövegben. És ha ezek
nincsenek ellenőrizve, akkor az egész írás szétesővé, csapongóvá válhat, és
létrejön az olyan mű, amelyben a karaktereknek nincs értékelhető érzelmi
ábrázolása. Ilyenkor, ha egymás mögé tesszük, hogy egy karakter az írás egy
jelenetének két percén belül kétszer felkiált, háromszor mosolyog, ötször
suttog és egyszer még bömböl is, akkor az csak egy komplett pszichopatánál
lehet hiteles, másféle karakternél nehezen.
Ez az a nézőpont, amellyel kis odafigyeléssel is
nagyságrendi javulás érhető el.
Érdemes onnan kiindulni, hogy milyen hangulatot képzeltünk
el az írásunknak, ehhez mérten megnézni a kulcskifejezéseket, és ami nem illik
oda, azt cseréljük le, vagy töröljük (például egy komornak szánt történetben a
szereplők ne mosolyogjanak csak úgy, ha ennek nincs külön jelentősége). Az
igazán profik úgy csinálják, hogy bizonyos hangulat eléréséhez bizonyos
szavakat eleve nem is írnak le, a „kevesebb néha több” elvén, és ez sokszor
meglepően jól működik.
Azzal is sokat segíthetünk ezen a téren, ha a szövegben
minimalizáljuk a határozószókat. Azaz a „hogyan?” kérdésre talált szavakat
(ijedten, örömmel, dühösen, szelíden, gyűlölködve, mosolyogva, stb.) kiszedjük,
de legalábbis a többségüket, így ami megmarad, annak sokkal erősebb hatása
lesz.
5. logikai dolgok ellenőrzése
Ezt A hitelesség
című előadásban tárgyaltam. A lényeg: mi mennyire hihető? Az nem feltétlenül
baj, ha valami nem egyértelműen hihető, mert ez még mindig javítható – a gond
az szokott lenni, ha valami
menthetetlenül és egyértelműen hiteltelen. A legtöbb támadási felületet az
adja, ha az író túl sok mindent akar markolni, és túl sok minden van a
szövegben. Innen nézve kimondottan előnyös lehet, ha egy szöveg inkább
szűkebbre van véve, minthogy terjengős. Ahol bizonytalanok vagyunk, ott is
érdemes egyszerűsíteni a zavaros részek túlmagyarázása helyett. Bár tény, hogy
az igazán jó írások sokszor többszörösen összetett dolgokkal válhatnak
kiemelkedővé, de ne feledjük, hogy első körben a működőképesség a legfontosabb,
minden más csak egy erre épülő extra lehet.
6. Stiláris javítás
Ez elsősorban a sablonos szófordulatok, pongyolaságok
javítását jelenti, de ide tartozik az is, amire már kitértem a határozószók
kapcsán.
Az efféle, bevett szófordulatokkal az a baj, hogy vagy
borzalmas hatásvadászattal operálnak (ahogy például „elszabadul a pokol”), vagy
ezer korábbi olvasmányélményből ismerősek.
De ide tartozik több olyan megoldás is, ami sokaknál
egyfajta kötelező elem a fantasy témában, mintha lenne egy etikett arról, hogy
kell fantasyul írni.
Térjünk ki hát
ezekre is. Ismert rosszfantasy-s írói eszköz, hogy a legnagyobb drámák
közepette is csak mosolygó szerzetek vannak mindenütt. A karakterek tekintete
így, a szemek villanása úgy, mert az olyan kúúúl. Az arcokra mindig sok minden
rá van írva, kész pszichotérkép az egész.
Nem győzöm hangsúlyozni, hogy ha egyszer-egyszer van ilyen a
szövegben, az nem probléma – de ha csakis
ilyen megoldásokkal akarunk érzelmeket vagy információt közvetíteni, az
bizony rendkívül idegesítő tud lenni.
A szakmai krémjei egyébként úgy tartják, hogy úgy tíz
százaléknyi terjedelmet a végén bármilyen elkészült műből ki lehet húzni. és ez
csak az adott mű hasznára válhat. Akinek van kedvre erre rápróbálni, így is
érdemes javítani, mert ez tényleg működő módszer, bár nehéz. Ilyenkor az a
kulcs, hogy szó és mondat szinten tesszük mérlegre a dolgokat, és az eredmény
attól lesz jobb, ha eltűnnek a leggyengébbnek érzett megoldások.
7. Jó értelemben vett hatásvadászatok
Ez is olyan trükk, amellyel a kellő figyelemmel rendkívül
sok javulást el lehet érni.
Arról van szó, hogy a novellák, jellegükből adódóan máshogy
közvetítik ugyanazokat a hatásokat, mint például egy regény. Egy regényben
általában furcsának hat a sok gondolati tagolás (fejezet vagy fejezeten belüli
üres soros elválasztás), de egy novellában ez bizony igen hasznos is lehet.
Az érdemes látni, hogy minden tagolás olyan, mint egy reflektorfény,
és ilyenkor az adott gondolati zárással lecsapható labdát, a következő
nyitással pedig új, tiszta lapnyi esélyt kaphat a szöveg.
Ezért én azt javaslom, hogy érdemes külön megnézni a
fejezetek nyitó és zárómondatait, és abban gondolkozni, hogy erős kezdés, és erős
zárás legyen. Ez az a fajta hatásvadászat, amely a novella-szerkezet egyik
legfőbb erénye lehet.
És akkor ugyanezt érdemes külön megnézni az írás egészében
is – külön ráfókuszálni arra, hogy indul és hogy végződik a novellánk.
A jó nyitás sokszor kimondottan nehéz feladat, ezért ha ez
nem megy, még mindig nincs baj, de akkor legalább a máshonnan ismerős
megoldásokat próbáljuk elfelejteni. Képzeljétek el azt, amikor látszik, hogy a
pályázóknak nagyon tetszett mondjuk az Észak lángjai néhány fejezete, és a
hetven pályaműből harminc pont ugyanolyan eszmeiséggel próbálkozik. Vagy amikor
az ismert fantasy toposzok szellemében tizenöt írás időjárás jelentéssel indul,
azaz hogy éppen ilyen-olyan vihar van, és az most nekünk milyen elképesztően
baljós dolgokat vetíthet előre. Ezeknél mindig sokkal többet ér egyetlen olyan
mondat, ami felkeltheti az érdeklődésünket, és arra sarkall minket, hogy tovább
akarjuk olvasni a szöveget.
De a nyitásnál elkövetett bizonytalanság még mindig
könnyebben javítható annál, mintha a zárásokban van ilyen. A nyitásnál az ember
néha maga is keresi a megfelelő hangot, és ez nem feltétlenül rossz – de ha azt
a zárásra sem találja meg, az már nagyobb probléma.
Gyakori jelenség egyébként, hogy ha nincs meg a kellő
tapasztalat, az író túlírja a dolgot, és bár van egy igazán hatásos zárómondata
az utolsó nyolc-tíz mondat között, nem az kerül a végére. Ez ugyanolyan, mint
amikor általános iskolában a rajzórákon sok kis apró vonallal dolgoztunk,
amelyek ahhoz segítettek minket, hogy a végén megtaláljuk az egy igazit, és
abból lehet a vastagon kihúzott kontúr.
Érdemes tehát ilyen szemmel átnézni az elkészült szöveget,
hogy a nyitómondatok mennyire érdekesek, és hogy a zárások környékén
ténylegesen az utolsó helyre tett mondat lett-e a legjobban sikerült mondat.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése