Az írásról - a fless, mint mindenek kezdete

Koncepcióváltás következik az írás-gondolatok témában.

A kritikáról írt cikksorozat nem felejtődik el, de az odaát zajló eseményeket látva arra gondoltam, a nagy pusztítás-elméletek mellett talán szerencsésebb lenne az építő oldalról is írni, és párhuzamosan végigfuttatni egymás mellett a két gondolatsort.

Az írástechnikában, az írás tanulásában ugyanis van egy nem túl kellemes jelenség: mindig könnyebb arról beszélni, hogy mit ne csinálj. A tanulás folyamata jórészt figyelmeztetések, tiltások (vagy jó esetben ugyanezek instrukcióknak álcázott verzióinak) megértéséből és továbbgondolásából áll. Ez nagyon könnyen (nagyon sokszor) okozhat olyat, hogy az írópalánta egyszercsak úgy érzi, hogy jó-jó, ez tiszta sor, de ha én ezt mind betartom, akkor egy értelmes betűt sem tudok legépelni.

Ez a fajta írói blokk pedig inkább lelki pokol, mint előremutató tanulás.

Persze, tanulni éppenséggel ebből is lehet, sőt, ezt is meg kell tapasztalni mindenkinek, de szerintem nem mindegy, hogy ezzel valaki akkor találkozik, amikor már megvannak az alapok, vagy amikor épp azokat keresi, kutatja.

A magam példáját nézve én biztos éveket spórolhattam volna a bénázással, ha nekem elmondják, számomra is érthető módon levezetik az alábbiakat.

A kulcs

A lendület, a hajtóerő, a láng mindennél fontosabb. Mindenkinél van valami, amiért elkezdett írni. Nagyon fontos, hogy a törvényszerűen bekövetkező kudarcok ezt ne érinthessék, ne mocskolják be, ne törhessék meg, mert ha ez elveszik, akkor onnan már nagyon nehéz visszakapaszkodni (a mi írókörünk tapasztalatait nézve közel lehetetlen).

Persze könnyű azt mondani, hogy ne törjön meg a kudarc, de talán jobban látszik, mit akarok ebből kihozni, ha végigvesszük az alkotás fázisait.

Alapsémák

A kezdő írópalánta számára az írás egyszerű.

1. kitalálja

2. megírja

Kritika és bántás nélkül mondható: sokszor még az is előfordul, hogy ez a két fázis sincs meg. Az illető csak leül, "ihletet kap", és egy lendülettel megírja az egészet.

A végeredmény szempontjából ez nem feltétlenül baj - annál inkább az, ha azt akarjuk, hogy "semmi sem törhesse meg a lángot" (ez belsős poén, szándékos képzavar).

Belsős poén, értsd: az írókörünkben meghonosodott, sőt, ha igazán őszinte akarok lenni, azt is mondhatnám, kultusz jelleggel meghonosodott tevékenység, afféle kötelező agymunka az ellustult agysejtek ébrentartására. Egy időben sportot űztünk abból, ki tud szórakoztatóbb képzavart, szellemes fricskát, jól hangzó logikai baromságot gyártani. Ez sem olyan egyszerű ám. A lényeg persze ezután jön, de csak vájtszeműeknek.

Mi a baj a fenti módszerrel?

Hát leginkább az, hogy nem biztonságos. Túl nagy a támadási felület. Mert rendben van, hogy valamit nagy lendülettel megírunk, de biztos jó ötlet ezt azonnal kiadni a kezünkből, kitéve magunkat a legpusztítóbb kritikáknak?

Az okos írópalánta így a fentieket a következőképpen módosíthatja.

1. kitalálja

2. megírja

3. ellenőrzi

Ez az ellenőrzés jórészt önellenőrzés, önszerkesztés - ami amúgy írásban a világon magasan a legnehezebb munka. Egy jó írást megírni közel sem olyan nehéz, mint egy jó ellenőrzést, önszerkesztést végrehajtani. Személyes kötődés, túl közeli távolság, túl friss élmény - ezen százféle módon el lehet csúszni.

Szerkesztési szempontból az lenne az ideális, ha úgy tudnánk tekinteni a saját írásunkra, mint egy idegen írásra - de ez szintén a közel lehetetlen kategória. Nem véletlen, hogy az írás és a szerkesztés két külön hivatás. Az sem véletlen, hogy aki jól ír, egyáltalán nem biztos, hogy jól szerkeszt és viszont. Nyilván van némi köze a két hivatásnak egymáshoz, de sajnos semmilyen lineáris megfeleltetés nem szuszakolható bele (amit egyébként sok író sajnos nem is hajlandó elismerni se másról, de legfőképpen nem magáról, ezért a magyar abszurdisztánban sokszor tapasztalt írók szerkesztenek, ordenáré trehány módon, az írói szakmai megbecsülésük mögé bújva).

Mit lehet ilyenkor tenni?

Természetesen lehet tanulni a szerkesztést is, és kell is, ha jó írók akarunk lenni, de én azt mondanám, kezdőként a legjobb megoldás az, ha további lépéseket építünk az alkotási fázisba.

Pl. ha valaki

1. kitalálja

2. megtervezi

2. megírja

3. ellenőrzi

4. megméretteti

5. újraírja

és csak utána adja ki a kezéből "hivatalosan" az anyagot, az már elég biztonságos megoldást választott. Több szem többet lát, a lelkiismeret is tisztább lehet - és máris megvan a módja annak, hogy "semmiképp ne törhessék meg azt a lángot".

És itt jön a lényeg. Ha megvan a több fázis, akkor máris kezelhetőbbek lesznek a kritizálás során tanult "ezt ne, azt ne" jellegű blokkhatások. Első menetben ugyanis teljesen felesleges az effélékkel foglalkozni - azért van 3.-5. fázis, hogy ott szűrjük ki ezeket a hibákat. Írás közben teljesen felesleges energiapocsékolás írástechnikai szöszölésekkel múlatni az időt - arra ott van ugyanis a 2. fázis, hogy előkészítsük a terepet az ötletünk kidolgozásához. Ha már akkor átgondoljuk, mit hogyan érdemes majd megcsinálnunk, kevesebbet kell görcsölni a monitor előtt.

Természetesen ez még véletlenül sem mindenek alfája és omegája, csak egy módszer, ami tapasztalataim szerint sokféle lelkületű embernél remekül működik.

Továbbá ez egy nagyon általános összefoglalás, a használhatóbb elvek nyilván a részletekben lesznek majd elásva, de kezdetnek talán megteszi. Én ezen a vonalon fogok végigmenni, az öt pontnak megfelelően. Még az is lehet, hogy az egyes pontokra több bejegyzést szánok, meglátjuk, hogy alakul.

Kezdjük mindjárt az egyessel, a "kitalálja" témával, ami pl. kapásból több megközelítést is megérhet.

---------------------------------------------------------------------------------------

A fless, mint mindenek kezdete

Fless (flash) - szép magyar szó (sajnos nincs rá találóbb).

A sokféle fordítás közül az egyik: szokatlan, erőteljes, izgalmas élmény.

Írói szempontból ez lehet egy kép, egy párbeszéd, egy jó fordulat, egy ütős mondat, vagy akár egy hatásos benyomás. Valami, amiben megvan a töltet, amelyből levezethető egy jó helyszín, karakter, történet - bármi, ami megírásra érdemes.

A fless lényege az átütőerő, az intenzitás - és a legkevésbé sem a józan ész. Azt itt érdemes elfelejteni, csak bezavar, bőven ráérhetünk ezzel később foglalkozni.

Sok írástechnikai anyag beszél arról, hogy a legjobb ötleteink körülöttünk vannak. Gyakorlatilag ennek a levezetéséből megadható, mi különbözteti meg az átlagembertől az írót.

Az író észreveszi ezeket az ötleteket. Ennyi és nem több a titok nyitja.

Írónak lenni nem kiváltság, különleges állapot, inkább szemlélet kérdése. Nyitott, befogadó, folyton éber, figyelő és/vagy elemző világlátás, és ennek következményei.

Ha jó író akarsz lenni, akkor először ebben kell előrelépned. Vedd észre azt, amit más nem. Ismerd és értsd meg a körülötted lévő világot. Ismerd és értsd meg az embereket, lásd, hogy mit miért csinálnak. Keress értékeket, keress igazságokat. Próbáld megérteni a természet és a jelenlegi emberi kultúrában el nem ismert magasabb erők működését. És így tovább.

Ezek persze nem feltétlenül és kapcsolatok. Lehet vagy, vagy is - rengeteg író van, aki ezeknek csak egy részére összpontosít, akár ösztönösen, akár tudatosan.

Viszont ha készülni akarsz erre, akkor jó tudni, hogy minden kapu, amit lezársz, egy elveszített lehetőség. Minden információ, ami szűrés nélkül befogadsz, egy új esély.

Ezután még mindig eldöntheted, mit kezdesz ezzel a tudással. Ez már az egyén, a stílus kérdése. Hogy melyik író mit és hogyan ad ebből vissza.

A fless igazi értéke általában az, hogy egyszeri, megismételhetetlen. Egy adott helyen, időben, pillanatban bevillant valami - ennyi az isteni adomány, a múzsa csak egy kósza csókot ad, nem marad egész éjszakára... ezzel kell kezdeni valamit. Ha nagyon erős ez a fless, akkor ezt meg is jegyezheted, és emlékezni fogsz rá évek múlva is. De ha igazán ráérzel ennek az ízére, annyi ilyet összeszedhetsz, hogy adott pillanatban örülhetsz, ha a maga teljességében le tudod jegyzetelni az egészet.

Annak idején én sem hittem el, hogy érdemes diktafont használni, minden létező helyre papírt és ceruzát/tollat magammal vinni, hogy ne érhessen készületlenül az efféle áldott pillanat. Azután a sokadik, fájdalmasan elszalasztott remek ötlet után (nekem pl. az mindig megmarad, hogy kitaláltam valami marha jó dolgot, még akkor is, ha maga az ötlet már elveszett - így kerekebb az önkínzás) beláttam, hogy ez egy szükséges áldozat, ha író akarok lenni.

Vicces helyzeteket eredményezhet a módszer: a villamoson a tömegben vadul füzet után kaparászol mindenki szeme láttára, ahogy a családod előtt, vagy a munkahelyeden a főnökkel való tárgyalás közepette is.

Én már tudom, hogy ez mindennél jobban megéri.

A te döntésed, hogy te mennyi értelmét látod ennek.

Ha megvan a fless rögzítése, érdemes ezeket időnként újraolvasni, rendezni, téma szerint gyűjteni, vagy akár újrajegyzetelni. A flessek anyaga az író legszemélyesebb, legbelsőbb világának tükre - ettől a legjobb útmutató is. Eleve rengeteget lehet tanulni magunkról, ha mondjuk az elmúlt egy év, ily módon keletkezett anyagát átnézi az ember. És ami a legfőbb: hihetetlen sokat tud segíteni, ha nincs ötletünk, és megnézzük, miket írtunk össze eddig. Tudom, hogy ez hihetetlenül hangzik (én sem hittem el annak idején), de meggyőződtem róla, próbáltam - évek múltán arra sem feltétlenül emlékszik az ember, hogy ezt egyáltalán ő írta le. Ha meg leírja, lesz egy privát, belső cím, név és ötlettára.

Nekem hat év után párszáz word állományt, két rendezetlen fiókot és témák szerint, mappákba rendezett, másfél méter széles polcot foglal el az anyag. Ennek csak a harmada M*. :)
És természetesen minden folyamatosan bővül az anyag.

Persze előfordulhat, hogy a legtöbb ilyen jegyzet visszaolvasva gyengének, használhatatlannak tűnik. Ez szintén a folyamat része. Itt is jól jön a gyakorlat - két hét után biztos nem az az eredmény fog születni, mint hat év tapasztalattal.

A lényeg, hogy így az agy akkor is munkára fogható, ha épp mással foglalkozol. Aki megtanulja használni ezt a módszert, az soha a büdös életben nem fog ihlet hiányra panaszkodni. Annál inkább arra, hogy legjobb esetben is sokszor annyi ötlete várja a papírokon, mint amennyit képes majd megírni.

De hogy ne csak a levegőbe beszéljek, a következő bejegyzésemben jön egy gyakorlati példa.

A korábbi oldalam hozzászólásai

• 1.  Marcus  2010. 03. 08. 10:59
  

  Sziasztok!
  A fless jó dolog, nagyon fel tudja villanyozni az embert. Épp ezért annyira lehangoló, ha elfelejtjük az adott ötletet.
  Nekem inkább RPG-vonalon szoktak flesseim lenni, konkrétan van egy saját világom és szerepjátékom kb. 10 éve, amiből gépben készen van 30-40 oldal, fejben meg legalább tízszer ennyi. Bevallom őszintén, nem jegyzem le ezeket az ötleteket (szabályokra és legfőképpen a világ egyes elemeire vonatkozó flessekről van szó), és mindig érzem, hogy ezzel hibát követek el.
  A mostani novellám ezen a világon fog játszódni, úgyhogy talán egy lépéssel távolabb kerülök a feledés homályától.
  Egyébként érdekes dolog még a fless és a mai technológia: a legolcsóbb MP3-lejátszókban is van már diktafon, illetve az okostelefonokba simán lehet jegyzetelni, tehát aki eddig körülményesnek találta a jegyzetelést, az egyre inkább úgy lesz vele, hogy talán mégsem olyan nehéz az.
  
  
•   2.  Heidel Dan  2010. 03. 30. 10:18
  

  Szia Marcus!
  Nos, akkor te pontosan tudod, miről va szó. :)
  A saját világgal megleptél. Alkalomadtán majd beszélhetnénk erről, ha van kedved - én mindig is azt pártoltam, hogy az efféle étékeket bűn veszni hagyni.
  Nekem is van saját világom, épp mostanság kezdtem el tervezni azt, hogy ha erőt veszek a lustaságomon és összevadászom az elmúlt húsz év ötleteléseit, mire a megfelelő korba ér a fiam, talán fel tudok mutatni neki ebből valamit. :)
  
  
•   3.  Kae  2011. 07. 20. 13:33
  

  Vérszemet kaptam. :)
  Itt most tulajdonképpen csak rövidet kérdezek, nem is a fless, hanem az elején lévő dolgok tárgykörében.
  Írod, hogy "Ha megvan a több fázis, akkor máris kezelhetőbbek lesznek a kritizálás során tanult "ezt ne, azt ne" jellegű blokkhatások. Első menetben ugyanis teljesen felesleges az effélékkel foglalkozni - azért van 3.-5. fázis, hogy ott szűrjük ki ezeket a hibákat. Írás közben teljesen felesleges energiapocsékolás írástechnikai szöszölésekkel múlatni az időt - arra ott van ugyanis a 2. fázis, hogy előkészítsük a terepet az ötletünk kidolgozásához." Kérdésem: Ez vonatkozik a second&hand fordulatokra is? Rendben van az úgy, hogy az első változat, ami elkészül, esetleg még hemzseg tőlük, ha aztán fogja az ember, és amit csak tud (meg észrevesz), leirt belőle az átdolgozás, illetve legkésőbb az újraírás fázisában? Még pontosabban: Elfogadható, ha az ember az első változat készítésekor nem áll neki "szöszölni" egy ennyire ordítóan fajsúlyos hibával? Tényleg? (Azt hiszem, benne van a válasz a kérdésben, csak megerősítést kérek, hogy jól értem.)
  
  
•   4.  Heidel Dan  2011. 07. 28. 23:16
  

  Kae: jól érted. Erre biztos sokkal több módszer létezik annál, amiket pl. én felsorolok, és az is biztos igaz, hogy nincsenek univerzális igazságok, és mindenkinek a maga számára szimpatikus és eredményes módszert érdemes használnia.
  Ezzel együtt a felvetésed teljesen jogos - és érdekes véletlen, hogy az elmúlt hónapokban itt-ott megjelent írástechnikai anyagok kapcsán pont valami ilyesmi merült fel bennem is. Hogy ebben az egész tanácsadásban egy lényeges lépést talán mindenki kifelejtett ezzel az egésszel kapcsolatban, és ez nem csak az arányérzék miatt, hanem úgy általában az írói munka hatékonysága miatt is lényeges lenne.
  A rövid válaszom tehát az, hogy jól látod, semmi értelme a kevésbé lényeges dolgokkal szöszölni, ha van nagyobb baj is - ilyenkor ugyanis az történik, hogy az ember hiába gürcöl rengeteget, a végeredmény nem lesz sokkal jobb (sőt). Ezért is nem mindegy, mit akarunk javítani és hogy.
  A hosszabb válasz témája egy ideje már csiszolódik - jó eséllyel ez lesz a következő itteni anyagom.
  
  
•   5.  Cyrgaan  2012. 05. 25. 12:51
  

  Üdv Raon!
  Egyszer, az egyik kerekasztali beszélgetés során asztaltársaságunk egyik tagja (emlékeim szerint nem Te voltál) javasolta, hogy ha már fordítok, miért ne próbálkoznék meg az írással is.
  Akkor elvetettem az ötletet, mondván, épp elég elfoglaltságot ad az, hogy grafikai téren képezzem magam a "civil" munka mellett. Nem tudnék rá annyi időt, energiát szánni, hogy tisztességgel csináljam, máshogy meg minek. A baj az volt, hogy az ötlet nem hagyta magát, és olyan flessek felvillantására ingerelte amúgy is furán működő tudatalattimat, ami egyre kevésbé irányult az addig megszokott képalkotás felé.
  Meglátjuk hová vezet a mostani fless-kupac, mindenesetre az elgondolás első novella-kezdeményét alkalomadtán elolvastatnám az asztaltársaság tagjaival. Már csak azért is, hogy megtudjam, a koncepció, miszerint én írok, életképes-e annyira, hogy érdemes legyen több időt áldozni rá? Van-e egyáltalán láng, ami eltörhet vagy csak egy szellentést próbálok meggyújtani?
  Árpi
  
  
•   6.  Heidel Dan  2012. 07. 25. 13:48
  

  Cyrgaan:
  Először is, elnézést az elcsúszott válaszért.
  Ide csak egy rövid visszajelzés: szerintem megérte rápróbálnod, a részleteken lenne mit csiszolni, de egyértelműen van miből. Hidd el, hogy ez már egyáltalán nem szokványos.