INITIUM íróiskola: a karakter (1. rész)

A karakter

Evidencia hadjáratunk első végállomásához érünk. A most következő előadással lezárul az első blokk, amelyet az írással, alkotómunkával való általános ismerkedésnek is nevezhetünk. A lényegesebb részletekre való fókuszálás előtt azonban mindenképpen ki kell térni erre a témára is: egyrészt alapozásként, másrészt azért, hogy látszódjék, mi az a minimális munka, amelyet a tiszta írói lelkiismerethez itt is elvi kötelesség elvégezni.

INITIUM íróiskola: szöveggondozás, készre futtatás

Szöveggondozás, készre futtatás

A Szakmai margó című gyűjtésben a pályaművek három fő aspektusa mentén vettem végig a legegyértelműbb tanulságokat. Ahogy ott említettem, egy írást sokféle nézőpontból lehet vizsgálni és mérni, és ott is csak a három leggyakoribb, kézenfekvő irányról volt szó. Itt most ilyen tekintetben kicsit jobban belemegyünk a szakmai részletekbe, de minden különösebb bonyolítás nélkül. Azaz egyáltalán nem baj, ha valaki abszolút kezdőként nézi ezt végig – ez az a gyakorlati útmutató, amihez nem kell előképzettség, csak szorgalom és odafigyelés.

INITIUM íróiskola: működővé tétel

Működővé tétel

Megvan a jónak gondolt ötletünk, hogyan tovább?

Természetesen számtalan lehetőségünk van, de a fő kérdés általában mindig az, hogy hogyan lehetne ebből az ötletcsomagból minél jobb írást összehozni, mi szolgálnál legjobban az írás érdekeit?

Szakmai margó - a Szkriptúra III. novellapályázat tanulságairól

Eredetiben itt: Raon: Szakmai margó - A Szkriptúra III. novellapályázat tanulságairól

A Szkriptúra III. – „Észak lángjai: a lobogók árnyékában” novellapályázat pályaművei kapcsán sok tanulságot leszűrhettünk a pályázók munkái, visszajelzései és kérdései alapján. Az ilyenkor valószínűsíthető tapasztalatok mellett részünk lehetett egy igazi meglepetésben is: korábban soha nem tapasztalt létszámban írtak olyanok, akik életük első írását adták le a pályázatra. Az efféle, egyáltalán nem rossz értelemben vett tapasztalatlanság ilyenkor elkerülhetetlenül magával hozza a kevéssé kiforrott, elnagyolt megoldásokat – de mellettük jelentős létszámban feltűntek azok is, akik még nem gabalyodtak bele az ynevi panelezés szövevényeibe, és tiszta, friss nézőpontjaikkal, ösztönös ráérzéseikkel sok tekintetben új színt adtak a pályázathoz. Ez egyben át is szabta az eredeti terveimet, és a már régóta beígért szakmai anyagot új megközelítéssel és másféle prioritásokkal kellett elkészíteni.

INITIUM íróiskola: a hitelesség

A hitelesség

A hitelesség hiánya a legjobb ötleteket, írásokat is el tudja kaszálni, hiába brillírozik tucatnyi más módon az író. Ha úgy tetszik, egy írás kapcsán léteznek elnézhető, megbocsátható hibák – de a hitelesség nem az. Sosem az.

A dolgok lényegét nézve írásban általában nem csakis maguk az ötletek, hanem jelentős részben az átgondoltságuk, a kidolgozottságuk határozza meg a végeredményt.

INITIUM íróiskola: az ötlet

Az ötlet

Mitől lesz jó egy írás? Erre a kérdésre sok jó válasz létezik, amelyek között könnyű elveszni a részletekben. Az igazi nehézséget az jelenti, hogy ha egymás mellé tesszük ezeket a válaszokat, sokszor hiába tűnnek ellentmondásosnak, a maguk nézőpontjából mindegyikben lehetnek megfontolásra érdemes igazságok. Innentől viszont ember legyen a talpán, aki el tudja dönteni, hogy melyik tanácsból mit hogyan fogadjon meg.

Az alábbiakban én onnan közelíteném meg a kérdést, hogy ha csak egy tanácsot választhatnánk, ami egyszerű is és vitán felül segíthet az írásunk színvonalának emelésén, akkor melyik legyen az.

Orson Scott Card: A KIKE-hányados

Történetszerkesztés

(Orson Scott Card: How To Write Science Fiction & Fantasy (1990) 76-86. o.)

ford. Valló Gábor (2004)

A KIKE-hányados

Minden történetben négy olyan elem van, amely meghatározhatja a szerkezetét: a környezet, az információ, a karakterek és az események. Mindegyik jelen van minden történetben, de egyikük általában domináns.

      Melyik a domináns? Az, amelyik a legfontosabb az író számára. Éppen ezért egy történet szerkezetének felfedezése legtöbbször együtt jár önmagunk felfedezésével. A történetnek melyik aspektusa érint meg a legjobban? Ez lesz az az aspektus, amelyik meghatározza a történet szerkezetét.

      Most vizsgáljuk meg sorban mindegyik elemet, és nézzük meg, milyen szerkezetet kell használnunk, ha történetünkben az illető elem játszik domináns szerepet.

Szerkesztők versenye

Ha minden igaz, 2012-ben eleve világvége várható - szóval arra gondoltam, miért ne alkalmazkodhatnánk ehhez egy keveset és hozhatnánk előre a F/SF szférában az első kataklizmát.
Régóta foglalkoztat a gondolat, hogy ha létezik novellaíró pályázat, versíró pályázat, sőt, egy ideje már rpg író pályázat is, akkor a szerkesztői szférában miért nem volt még efféle megmérettetés.

Az írásról - újratöltve

Valamikor tavaly ilyentájt terveztem el, hogy írástechnikai cikksorozatot írok. A mérnöki alaposság, a kényszeres maximalizmus, a szent cél érdekében meglehetősen messziről indítottam (a flessel, egy kvázi nulladik résszel, a címadással, az ihlettel), és teljesen megértem, ha sokaknak úgy tűnt, hogy az internetes szférában sajnálatosan megszokott módon egyszercsak nálam is elfogyott a lendület.
A jó hír, hogy a kétkedőknek ezúttal nem lett igazuk, a rossz, hogy ezzel a bejegyzéssel úgy alapjaiban felborítom a magam alkotta elvi szabályokat, és nem véletlenül.

A nagy váltás, az új nézőponttal oka egyszerű. Miután kényszeresen igazságmániás vagyok, haladni is azért nem haladtam tovább a cikksorozattal, mert valahogy nem éreztem teljesen kereknek az eddigieket. Egy kedves barátom szerint az önmagában emberiségellenes bűn, ahogy én az efféle kérdésekben válaszok után kutatok, de ezt általában meg szoktam fejelni azzal, hogy legtöbbször rá is találok a bizonyos válaszokra, amelyekkel kezdetét veheti a rettenets újabb köre... nos, itt is valami ilyesmi történt.
Egy tiszta pillanatomban elkapott némi spanyolviasz-effektus, és ahogy átolvasgattam az egyre-másra megjelenő írástechnikai cikkeket, egyszercsak rádöbbentem, hogy a legtöbben úgy alapjaiban elbaszott módon állunk hozzá ehhez az egészhez.

Az írásról 4. - az ihlet

Ez a bejegyzés alig egy éve készül már - hát ilyen az, amikor a magam "kényelmes" tempójában haladnak a dolgok.
Talán még nem említettem, de az efféle csúszásoknak szinte minden esetben az én extrán szélsőséges időfelfogásom hátulütője az oka. Ugyanis jónéhány éve úgy élem az életem, hogy kizárólag órákban és hetekben tudok gondolkodni. Ez jó esetben azt jelenti, hogy amit gyorsan meg tudok oldani, az megvan órák alatt (esetenként olyan  problémák esetén is, amelyek megoldása másoknak napokba tellene). Ez néha nagyon jól hangzik, pedig a rosszabb verzióra már kevésbé lehetek büszke: mert ami nem fér bele az előző keretbe, annak a megoldása viszont hetekre nyúlik (esetenként olyan feladatok esetén is, amely másoknál napok alatt elkészülhetne).

Az írásról 3. - a címadás

Többen kérdezték már tőlem, honnan veszem a címeimet. Ahogy elkezdtem összeírni, kielemezni a módszereimet, rájöttem, hogy ez számomra legalább olyan megválaszolhatatlan kérdés, mint az, hogy honnan veszem az ötleteimet. Nem hinném, hogy ismerem a Magnus Opust, bár tény, hogy az ismerőseim körében jó címadóként jegyeznek, és ez szerintem is az erősségeim közé tartozik.
Arra mindenképpen jó volt a felvetés, hogy megállapítsam: a címadás jelentősebb része nálam definiálhatatlan, ösztönös ráérzésféleség, amelyről nem lehet érdemben mit írni. Jön, mert így dolgozom és mert így látom a világot és kész.
Ennek ellenére talán mégis lesz értelme megírni pár gondolatot, ha mást nem, hát indirekt bizonyításként. Létezik ugyanis egy jelenség, amely kapcsán nekem mindig égnek áll a hajam: amikor jönnek az olyan levelek, körbekérdezések (néha még komoly publikációs háttérrel rendelkező íróktól is), hogy itt van a sztori, kellene hozzá legalább egy tűrhető címet találni.
Ez az eljárás számomra mindig érthetetlen volt, és jó eséllyel örökre az is marad.

Az írásról 2. - a minimum és a nullás szint

A januárban megkezdett írástechnikai téma egy újabb kidolgozása következik.

Két korábbi bejegyzésben a kritika elméleti és gyakorlati vonatkozásai kapcsán főként általános dolgokról esett szó. Mivel az elmélet sosem lehet elég meggyőző, a véresen komoly valóságot a második részben egy ön-élve-boncolásos példával próbáltam igazolni.

JJS kolléga odaát remekül megírta, hogy ha elkészült a Nagy Mű, milyen hozzáállás szükségeltetik a felcsiszoláshoz. Szerintem ezt az alábbiakban jól ki tudom egészíteni pár gondolattal (az a szép az efféle témákban, hogy ha ugyanarról is beszélünk, akkor is százféleképpen kezdhet hozzá az ember).

Tehát: a pusztító kritikás bejegyzésemmel ott hagytam abbam, hogy ha az ifjú titán még mindig nem akarja feladni, akkor már van miről beszélni. Ha túlélte azt a sokkot, hogy a pusztító kritika után a Nagy Műből csak betűi maradtak, már eljutottunk odáig, hogy érdemes nekiugrani az alapvetéseknek.

Fókuszáljunk.

Az írásról - a fless, mint mindenek kezdete

Koncepcióváltás következik az írás-gondolatok témában.

A kritikáról írt cikksorozat nem felejtődik el, de az odaát zajló eseményeket látva arra gondoltam, a nagy pusztítás-elméletek mellett talán szerencsésebb lenne az építő oldalról is írni, és párhuzamosan végigfuttatni egymás mellett a két gondolatsort.

Az írástechnikában, az írás tanulásában ugyanis van egy nem túl kellemes jelenség: mindig könnyebb arról beszélni, hogy mit ne csinálj. A tanulás folyamata jórészt figyelmeztetések, tiltások (vagy jó esetben ugyanezek instrukcióknak álcázott verzióinak) megértéséből és továbbgondolásából áll. Ez nagyon könnyen (nagyon sokszor) okozhat olyat, hogy az írópalánta egyszercsak úgy érzi, hogy jó-jó, ez tiszta sor, de ha én ezt mind betartom, akkor egy értelmes betűt sem tudok legépelni.

Ez a fajta írói blokk pedig inkább lelki pokol, mint előremutató tanulás.