Tarvízió

Az alábbi novellának van egy különös apropója: miután elkészült, évekig nem értettem, hogy értelmiségi körökből miért nem kapok rá egy érdemi visszajelzést sem, csakis zsigeri (nemtetsző) reakciókat. Amikor az első utálóiról kiderült, hogy szélsőségesen feminizmus pártolók/szimpatizánsok, már kezdtem kapizsgálni a dolgot, de a teljes kép csak tavaly világosodott meg előttem, éppen e témában folytatott tanulmányok tükrében.
Sajnos a mai világban sokan vannak, akik olyan előszeretettel ülnek fel ezeknek a hatásoknak, hogy ami kicsit is félreérthető, azt ők bármi áron félre akarják érteni. Ezzel egyébként nekem alapvetően még nem is lenne bajom (a korlátlanul szabad véleményben hiszek), csak onnantól kezdve van problémám vele, ha csípőből ítélkezéssé fajul, és az "élből letámadás" jelensége lesz a következménye.

Az alábbi novella részemről pedig innen nézve extra támadási felület nyújt, hiszen a totál szándékosan belevitt és kigúnyolt emberi gyarlóságok mellett pozitív jellegűnek beállított, abszolút atipikus férfi karakter van benne, totál sablonos és egyértelműen negatív női karakter ellenpontozásokkal - ennek a fele is elég lehetne az egybites stigmázáshoz. Tőlem egyébként ez azért ritka kivétel, mert a romantika/szerelem terén mindig is extra pozitív, mondhatni idealista és naiv beállítottságú voltam. Azaz amikor én erről írtam, annak mindig jó vége volt, mondhatni túl érzelmes és nyálas is - és ezekhez képest itt óriási a váltás/szembefordulás.
Én ezért is szeretem. Egy író dolga néha csak az, hogy kicsit megbillentse a bevett sémákat, és úgy hasson az olvasóra, hogy simán csak rámutat egy másféle nézőpontra. A többi pedig már az olvasó dolga.

Félreértés ne essék, sosem gondoltam azt, hogy ez itt irodalmi remekmű lenne, ide nekem érte minden díjat, de ízibe. Azt is pontosan tudom, hogy úgy kb. minden létező szakmai szabállyal szembemegy, amivel lehet (szándékosan ismert sémákból építkezik, szándékosan használ tartalom fricskázással romantikus szerkezetet - és szándékosan vannak benne olyan hangsúlyeltolódások, hogy amit nem kellene ecsetelni, azt bővebben részletezi, amit pedig jobban kellene fejtegetni, arra csak fél mondatban utal), tehát innen nézve a visszajelzések egy részét én is jogosnak találtam. De részemről akkor sem értékrendi kinyilatkoztatás (ahogy jópáran hitték), csak egy határfeszegetős kísérlet, nem kevés vonneguti hatástól kísértve.
Mondhatni. néha - így megy ez.

Ami még érdekes lehet (és amiért szerintem itt lehet a helye), az a zsigeri reakciók milyensége – ebből küldenék egy csokorra valót, mindenkinek, aki szereti az efféléket.

Kizárt, hogy így is működhetnek ezek a dolgok.
Nincs benne egy szimpatikus karakter sem.
Nő így márpedig nem viselkedik.
Nők nem beszélnek így.
Ilyen nők nem léteznek.
Ilyen férfi márpedig nincs.
Ezek azok a dolgok, amelyekről nem illik beszélni – de így meg aztán semmiképpen sem.

Fényhozó

Az ezután következő bejegyzésem egy kicsit személyesebb témájú lesz, és az írói háttérmunkám bizonyos módszereinek bemutatása mellett elsősorban a saját - vélt vagy valós - igazságaimat fogom benne fejtegetni. Ehhez a lebegő esetlegesség miatt szerintem találó adalék lehet az alábbi, 2004-es írásom. Ez az akkor "egyperceseknek" nevezett novelláim legmarkánsabb darabja volt, és bár az eszmeiségével ma már nem feltétlenül értek egyet, úgy látom, a lényege azóta is megállja a helyét. Akinek van kedve mások véleményén töprengeni, érdemes elolvasni a beérkezett hozzászólásokat is (fontos megjegyzés, hogy a novella akkori formájában néhány mondattal mellélőttem, ez azóta javításra került).

Játék

Ez az első írásom, amelynél úgy éreztem, hogy szinte minden mondata és szava a helyén van. Természetesen vannak hibái (sőt, egyes szerkezeti megoldásai kimondottan kockázatosak és határesetnek tekintendők még szerintem is), de ez már kiállta az idő próbáját. Mivel nem kevés önéletrajzi ihletettség is megtalálható benne (természetesen megspékelve azzal, hogy külső szemlélőnek igen nehéz eldönteni, melyik része egyértelműen az és melyik egyértelműen nem), máig úgy vagyok vele, hogy itt csakis a magam érdekeit nézem. Szakmai oldalról ugyanis tényszerűen sok igaz érvet fel lehet sorakoztatni ellene, de ez az a helyzet, amikor elsősorban nem a mesterségbéli okosságok érdekelnek, hanem a mit hogyan akartam elmondani kérdése. Ebben pedig minden csakis egy célnak dolgozott alá, és a végére egy számomra fontos premissza igazolásra került - küldetés teljesítve, viszlát és kösz a halakat.

Akad itt még egy érdekes vonatkozás. Mivel egész életemet meghatározza a sport és annak vetületei, különös tapasztalat volt számomra az írói világba kerülve, hogy a környezetemben mennyire egyedül voltam a sport (és ezen belül a futball) szeretetével. Azután messzebbre nézve már láttam egy-egy írót, akiknél felfedeztem az ismerős fanatizmust, de máig furcsa érzés arra gondolnom, hogy a szakmából van vagy harminc (szerk. tíz évvel később: ötven, száz) férfiember ismerősöm, akik közül senki nem tudja (szerk. tíz évvel később: vagy alig néhányan tudják), hogy itt mit miért így írtam meg.