Az ötlet
Mitől lesz jó egy írás? Erre a
kérdésre sok jó válasz létezik, amelyek között könnyű elveszni a részletekben. Az
igazi nehézséget az jelenti, hogy ha egymás mellé tesszük ezeket a válaszokat, sokszor
hiába tűnnek ellentmondásosnak, a maguk nézőpontjából mindegyikben lehetnek megfontolásra
érdemes igazságok. Innentől viszont ember legyen a talpán, aki el tudja
dönteni, hogy melyik tanácsból mit hogyan fogadjon meg.
Az alábbiakban én onnan
közelíteném meg a kérdést, hogy ha csak egy
tanácsot választhatnánk, ami egyszerű is és vitán felül segíthet az írásunk
színvonalának emelésén, akkor melyik legyen az.
Az információs tölcsérről
Hallottál már az információs
tölcsérről, ami az író és az olvasó között jön létre? Ez egy elkerülhetetlenül
létrejövő jelenség, és mindenki szenvedhet a következményeitől, még a
legprofibbak is.
Arról van szó, hogy amikor az író
kitalál valamit, fejben a legkezdőbb kezdő és a legprofibb profi is pont
ugyanúgy megálmodja, hogy festhetne az ötlete írásban. Ha a konkrét szöveg nem
is jelenik meg az író szeme előtt, a hatás,
amit a szöveg kiválthat, mindenképpen felmerül benne. Ez nem feltétlenül
tervező, tudatos tevékenység, sokszor csak egy álomkép, egyfajta ösztönös
megérzés, ami általában akkor jön elő, amikor az ötlet „megvan”, az írás "összeállt",
és a lényeg megérett az alkotásra.
Mondjuk, hogy ez az állapot a
kitalált ötleteink száz százalékos információs szintje.
Az író szépen elkezdi megírni a
sztorit. Tételezzük fel, hogy minden jól megy: ihlete van, ügyesen veszi a
buktatókat, könnyen és lendületesen dolgozik, és így amikor elkészült az írás, az
majdnem olyan, mint amilyennek
kitalálta. Mondjuk kilencven százalékban (a félreértések elkerülése végett: ez már
profik között is vállalhatóan jó arány).
Ne is foglalkozzunk azzal a tíz
százalék veszteséggel, végre az olvasók előtt az írás, lehet várni a
visszajelzéseket. A mai, felgyorsult világban sajnálatosan általános tendencia,
hogy nincs elég idő (elég minőségi idő) olvasni sem. Mármint a nyugodt, ideális
olvasásra, amikor épp nem zajongnak körülöttünk mások (mondjuk tömegközlekedési
eszközökön), nem vagyunk fáradtak (például tanulás vagy munka után), nincs ezer
más fontos, léleknyúzó dolog a fejünkben, és így tovább. Egy írónak sajnos be
kell kalkulálnia, hogy már ritka az olyan olvasó, aki el tud vonulni
az írásával egy csendes helyre, kizárhatja maga körül a külvilágot, és van
ideje, energiája csakis a mi írásunkra koncentrálni.
Tehát ha ezen a ponton azt
mondom, úgy átlagosan húsz százalékos információ veszteséget (minimum) itt is
le lehet vonni, akkor én még mindig optimistább vagyok, mint azok a derék
amerikai tudósok, akik erről (is) alapos felméréseket készítettek az ottani
írói műhelyek számára.
Azaz bármilyen rosszul hangzik, egyáltalán
nem túlzás azt mondani, hogy egy átlagos helyzetben az olvasó az író ötleteinek
kb. hetven százalékát veszi észre, érti meg, fogadja be. Értelemszerűen
léteznek ennél ideálisabb körülmények is, de a teljes olvasótáborra nézve ezt
bátran elfogadhatjuk statisztikai átlagnak.
És akkor még ezután jöhetnek a
bonyodalmak. Ezek értelemszerűen lehetnek az író (az írás), és az olvasó (olvasás)
oldalán is.
Például mi van akkor, ha az olvasónak
nem nyerte el a tetszését az író stílusa? Vagy rossz a kezdés, és nem ragadta
meg a figyelmet? Vagy a szöveg olyan asszociációkat ébresztett, amelyeket
az olvasó nem szeret? Ezekkel néha máris felezhetjük azt a hetven százaléknyi
információ hasznosulást.
A másik oldal természetesen egy
író számára kivédhetetlen, mert ha az olvasó mondjuk halál fáradtan, a
villamoson zötyögve épp csak a tíz-húsz százalékát fogja a zseniális kitalálmányoknak,
és majd bealszik a szövegen, akkor simán félredobhatja "azt az unalmas szart".
Ilyenkor fordulhat elő, hogy ha az olvasó később mégis elolvassa az írást,
csodálkozva megállapíthatja, hogy "mégsem volt annyira rossz".
Most jönne az a rész, amikor
végig kellene venni azt is, hogy mi lehet az információs tölcsér olvasói végén,
ha az író mondjuk nem volt jó passzban, és nem sikerült elég jól megírnia, amit
kitalált, csak mondjuk úgy hatvan százalékban. Vagy nem gondolt eléggé utána,
mit is akart ebből kihozni, egyszerűen csak megírta, ami eszébe jutott,
megragadott egy érzést, egy hangulatot – és így lett belőle a végén a
lehetőségekhez képest negyven-ötven százalék.
Az arányok a fentiek alapján kikövetkeztethetők.
Ami fontos, hogy a későbbiekben mindig a megíráskori arányokból jön le minden további, fent részletezett információveszteség.
A nagy kérdés pedig az, hogy ezekután
a végén az író által eredetileg kitalált ötletekből mennyi mehet át az
olvasónak?
Aki azt hiszi, hogy a itt eddig
csak hatásvadász túlzásokról volt szó, annak itt egy rövid vágás: nem kitalált,
nem egyedi történet… bár szakmabeliek között mesélve legalább meglehet a maga
diszkrét bája.
– Na, hogy tetszett a
varázslós rész?
– Milyen varázslós?
– Hát ott a végén, amikor kiderült, hogy ki a főgonosz.
– Te, most komolyan... volt benne varázsló?
– Milyen varázslós?
– Hát ott a végén, amikor kiderült, hogy ki a főgonosz.
– Te, most komolyan... volt benne varázsló?
Én azért tettem az ötletek
egyértelműségének, az információs tölcsér elkerülhetetlen
információvesztéseinek ellenőrzését az első helyre, mert amilyen elcsépelt
dolog ez, annyira hasznos is.
Az alkotó munkában a legtöbb író
számára az egyik legfontosabb (ha nem egyenest a legfontosabb) cél az, hogy azt
lássa viszont írásban, amit kitalált, megálmodott, amit meg akart írni. Sok
más, lényeges tényező is létezik, kivétel is mindig akad, de tapasztalataim
szerint az író által kitalált dolgok egyértelműségének ellenőrzését soha nem lehet
elégszer elvégezni. Sőt, én minden további javításnak, munkának csak akkor
látom értelmét, ha az író által megírt szöveg a számára fontos ötleteinek döntő
többségét egyértelműen tartalmazza.
Azzal kezdtem, hogy mitől lehet
jó egy írás.
Ez lenne az én tanácsom: attól,
hogy amennyire csak tudod, magadat adod.
Ahogy már írtam, ez csak egy a
számtalan, és kétségkívül hasznos lehetőség közül. Hogy miért épp ezt javaslom?
Mert mindig minden az ötleteken
múlik.
Sok író, különösen aki nem
rendelkezik elég tapasztalattal, azt hiszi, hogy a megfelelő íráskészség, ábrázolási
képesség, egyedi stílus a kulcsa mindennek. Én nem mondom, hogy ezek nem fontosak
– de fontossági sorrendben mindenképpen a fentiek után jönnek. Már csak azért
is, mert a fentieknél jóval nehezebb, bonyolultabb lépéseket jelentenek.
Mivel ebben a kérdésben sincsenek
biztos sikerreceptek, azt nincs értelme azt vizsgálni, hogy mi lenne a legjobb,
abszolút értelemben vett igazság. Az azonban egy jól ismert tendencia, hogy egy
jó ötlet/téma sokszor még kevésbé kiforrottan megírva is népszerűbb, mint egy
bravúrosan írástechnikával megírt nagy büdös semmi. Egyszerűen azért, mert az
előbbi jó értelemben véve is emlékezetesebb nyomot hagy.
És hogy mitől lehet jó egy ötlet?
Ez lesz a következő rész tartalma.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése