Írói háttér: Boszorkánycsók

Bár nincs hazám, borom, se feleségem
és lábaim között a szél fütyül,
lesz még pénzem és biztosan remélem,
hogy egy nap nékem minden sikerül.
S ha meguntam, hogy aranytálból éljek,
a palotákat majd otthagyom,
hasamért vérnászt járhatnak a férgek,
és valahol az őszi avaron,
egy vén tövisbokor aljában, melyre
csak egy rossz csillag sanda fénye süt:
maradok egyszer, ’dassyni Balruss, fekve,
megáldva, leköpve mindenütt.
Odassyn Balruss: Ballada a senkik prófétájáról*
---------------------------------------------------------------------------------------
* eredetiben François Villon: Ballada a senki fiáról, Faludy György átköltésében
---------------------------------------------------------------------------------------

Az ötletet egy régi boszorkányereklye, Dianen ékkövének legendája adta. Lymenthil Dianen, Alidax egyik rövid életű, ám annál hírhedtebb boszorkánykirálynője azt a Balrusst tartota szeretőként maga mellett, akit a toroni császári háborúk krónikái a legveszedelmesebb tébolyfilozófusként ismertek. A veszett költőt, aki egy állítólagos ó-ryeki szent nevében egymaga kezdett harcba a Boszorkányerőd uraival. Az ostobaságában líraian hősies Balruss végül elbukott, sosemvolt aranykort hirdető képzelgései a feledésbe vesztek, ám az isteneket is csak káromló próféciáinak többsége sokáig fenmaradt.
Az analógiát Alayss véletlen fedezte fel. A halandók legtöbb álma csupa asztrális szemét, az antiss formátlan mocsadéka. A lélekben feszülő energiák káros feleslege, amit azért vet ki magából a lélek, hogy az alvás a folyamatos megújhodást szolgálja. Ilyen alapon mennyi esélye lehetett annak, hogy a sokadik álmatlan éjszakájának antiss-járása közepette a legmélyebb, elfeledett régiókban épp egy olyan álomfoszlány ragadja meg a figyelmét, amelyben Dianen ékkövét látja? Egy fekete unikornist formázó, obszidián medaliont, amelynek egy kyr főrend épp a titkait adja? Ahol a medálból a kyr férfi kántálásától a szeme láttára hunyt ki a fény, és változott az antisson semmitmondó, homályos folttá?
Alaysst cseppet sem érdekelte a démoni Ryek és az átkozott toroniak mételye – annál inkább a történtek két tanulsága. Az a kevesek által ismert tény, hogy bármilyen kétes alak is volt Balruss, végül minden jóslata igaznak bizonyult a történelem folyamán. És ami még ennél is fontosabb, hogy létezett olyan mágikus módszer, amellyel az álmok esszenciáit varázstárgyakba lehetett zárni.
Évekig kutatott, mire kiderítette, hogy a lidércálmok, lázálmok, és az alvás zavarosan gomolygó ködjein túl léteznek másféle álmok is. Tisztábbak, erősebbek, élesebb emlékekkel, és nagyságrendekkel több energiával. Idővel meg is találta a forrásukat. Ősi fajok kitaszítottjait, akik ébren álmodtak, emberi eszelősöket, akik váltig állították, hogy amit elképzelnek, az valósággá válik. A legtöbb ilyen lélek elméje bomlóban volt, a szívük végérvényesen megromlott, ám az erő, ami a fejükben született, máglyaként világított az antiss birodalmában. Elég volt egyszer belekóstolnia, hogy elérje a bizonyosság.
Mások álmaiból meríteni az erőt, ő tényleg erre született.

Eretnek 3.0

Egy tervezet kibontásának bemutatása három kategória-ugrásban - hármas verzió

Ez a változat 2007-ben íródott, lényegében egy este alatt: előbb egy ötlet volt, stílusgyakorlatként kidolgozva, később ez lett az Eretnek című regény-koncepció alapja.
Az alábbi részlet meglátásom szerint már csak alig tucatnyi sebből vérzik, és technikailag jóval kevesebb hiba van benne, mint az előzőekben - ugyanakkor elveszett belőle az eredeti töltet, azaz már csak nyomokban van meg benne, ami majd mindenképp javításra szorul. Az egész túlságosan hideg, és ahogy le tudtam mérni, másoknak egyáltalán nem azt a képet adja ki, mint ami az én fejemben van (legfőképpen azért sem, mert itt tényleg tudni kell az előzményeket, ez a három fejezet pedig a regény közepéről való).

Eretnek 2.0

Egy tervezet kibontásának bemutatása három kategória-ugrásban - kettes verzió

A jelenlegi koncepcióhoz már jobban hasonlító változat már az Anyrok alkonya - Lobogók hajnala kötetbe készült. Hogy végül miért nem került bele (azaz pontosabban miért nem fejeztem be akkor), az egy másik történet, itt és most nem fontos.
Az alább olvasható változat 2003 novemberében készült el. Akkor még úgy volt, hogy Marcus Flain barátommal megírjuk közösen a 'Hajnalban' című novelláskötetet - ennek alapján kisebb változtatáson ment át 2005 márciusában.

Az írás már vagy két éve nem került elém - de most, hogy átnéztem, meg kellett állapítsam, hogy megvan benne az a nehezen körülírható töltet, amiért érdemes megírni egy történetet. Igaz emellett ez is vagy száz sebből vérzik, de legalább nem ezerből, mint az előző. Leginkább írástechnikai problémák vannak vele,  a rengeteg, még mindig kezdőkre jellemző stíluselem mellett legfőképpen az, hogy egy ilyen sztorit nem ilyen szerkezettel kell igazán hatásosan megírni. Emellett az alaptörténetre is ráférne némi toldozás és csiszolás, főleg ami az információs blokkokat illeti, mert bár tulajdonképpen minden lényeges tény megbújik a részletek között, olvasó legyen a talpán, aki ebből össze tudja állítani a teljes képet.
Ezzel együtt, amikor elkezdtem átfésülni az elmúlt év anyagait, meg kellett állapítsam, hogy ezt a novellát minden hibájával együtt is szeretem. Ez pedig baj, a legkomolyabban mondva az, mert ha egy író nem képes kellő távolságtartással szemlélni az anyagait, akkor nagyon könnyen sérülhet a minőségi irányelv.
Ebből a szempontból most tulajdonképpen gyenge vagyok, mert nem véletlenül tanítja számtalan írástechnikai irányzat azt, hogy "nyírd ki a kedvenceidet". De más szavakkal nevezhetjük sajátos temetésnek is - mert a szöveget darabokra szedem és csak egy részét tartom meg, a novella ebben a formában sehol máshol nem jelenhet meg, neki csak ennyi rivaldafény juthat.