A Szkriptúra III. – „Észak lángjai: a
lobogók árnyékában” novellapályázat pályaművei kapcsán sok tanulságot
leszűrhettünk a pályázók munkái, visszajelzései és kérdései alapján. Az
ilyenkor valószínűsíthető tapasztalatok mellett részünk lehetett egy
igazi meglepetésben is: korábban soha nem tapasztalt létszámban írtak
olyanok, akik életük első írását adták le a pályázatra. Az efféle,
egyáltalán nem rossz értelemben vett tapasztalatlanság ilyenkor
elkerülhetetlenül magával hozza a kevéssé kiforrott, elnagyolt
megoldásokat – de mellettük jelentős létszámban feltűntek azok is, akik
még nem gabalyodtak bele az ynevi panelezés szövevényeibe, és tiszta,
friss nézőpontjaikkal, ösztönös ráérzéseikkel sok tekintetben új színt
adtak a pályázathoz. Ez egyben át is szabta az eredeti terveimet, és a
már régóta beígért szakmai anyagot új megközelítéssel és másféle
prioritásokkal kellett elkészíteni.
Az ugyanis némi tapasztalattal nem nagy
művészet, hogy egy rosszul sikerült írásban helytálló jelzésekkel
hívjuk fel a figyelmet a hiányosságokra – sőt, a kellő rutinnal ennek a
mindenre kiterjedő, átfogó változata sem feltétlenül bonyolult munka,
inkább csak sok türelmet és odafigyelést igénylő feladat. A nagy kérdés
mindig az, hogy ha helytálló is a hibalista, annak mennyi valós értéke,
értelme van – mennyi információ és hogyan hasznosulhat belőle.
Az írással kapcsolatos tanítások egyik
közismert tézise, hogy a lényeget sokszor nem lehet tanítani. Eleve a
meglévő írástechnikai okosságok többsége egy indirekt bizonyítás, azaz
sokkal több minden foglalkozik azzal, hogy „mit ne csinálj”,
mint azzal, hogy minek hogy érdemes nekiállni. És bármennyire is magától
értetődőnek tűnik, hogy az első lépést a ténylegesen meglévő hibák
beazonosításával kell megtenni, én tizenöt éves írói műhelyes
tapasztalattal azt látom, hogy igazság ide vagy oda, ezt az első lépést
ily módon nagyon ritkán követi érdemi második… a sokadik pedig jóformán
már csak kivételt erősítő szabály.
Ezek alapján, és mert alapvetően tényleg segíteni szeretnék, arra jutottam, hogy nem készítek átfogó elemzést a pályázat tapasztalatairól. Sőt, külön ideírom az általam javasolt, helyes megközelítést: az alábbiakból mindenki csak annyit fogyasszon, amennyi még ízlik, és csakis annyit fogadjon meg, amennyitől jobban érzi magát. Bátran ki lehet válogatni a nektek tetsző dolgokat, és csak azokkal foglalkozni – és az se zavarjon senkit, ha a leírtak tömege elsőre túlságosan nyomasztónak tűnik. Egy tömény hibalista mindig csak lehetőségek tára, nem egzakt sorvezető, és bár okulni sosem árt, az írás tanulásának kezdeti fázisában csakis az előremutató dolgokkal érdemes foglalkozni.
Ezeket tehát nem kell mindenáron a fejekbe
vésni: a megjelenés közelébe jutva szépen beépül majd magától, amikor és
ahogy kell. Írásban eleve a tapasztalattal lehet a legjobban előrébb
jutni. Bizonyos (saját bőrre vonatkozó, és általában negatív)
tapasztalatok megszerzését nem is lehet, nem is érdemes elkerülni,
maximum ennek időpontja tolható el.
Az anyag címe is ezt mutatja – ez
pontosan az, aminek látszik. Egy étlap, nem alapozás: az majd akkor jön,
ha már elég jól csinálod, odakerülsz, és szerkesztői-írótársi szinten
folytatódhat a munka.
Jogos kérdés, hogy ha nem akarok átfogó segítséget adni, akkor mi alapján várhatnánk el, hogy jobb és jobb írások szülessenek?
Nos, úgy, hogy egy átfogó képet, a főbb kontúrokkal, azt azért így is igyekszem átadni.
De ezt úgy is megközelíthetjük, hogy az alábbiak jelentik a tapasztalatok általánosabb jellegű, a jó értelemben vett kezdőknek szóló részt. Akit pedig alaposabban is érdekelnek ezek a dolgok, azok elmélyedhetnek az „INITIUM íróiskola” címzésű csatolmányokban, és a jelzett hivatkozások anyagiban.
Nos, úgy, hogy egy átfogó képet, a főbb kontúrokkal, azt azért így is igyekszem átadni.
De ezt úgy is megközelíthetjük, hogy az alábbiak jelentik a tapasztalatok általánosabb jellegű, a jó értelemben vett kezdőknek szóló részt. Akit pedig alaposabban is érdekelnek ezek a dolgok, azok elmélyedhetnek az „INITIUM íróiskola” címzésű csatolmányokban, és a jelzett hivatkozások anyagiban.
Közelítsük meg célirányosan a dolgot: mi alapján dönt a zsűri, miket mérlegel, miket vesz figyelembe.
Az írásokat sokféleképpen lehet értékelni, de van három alapvető jellemző, amely jól összefogja a lényeget, sok mindent meg lehet vele mérni. Ez a tartalom, a forma és a piaci érték egysége.
Az írásokat sokféleképpen lehet értékelni, de van három alapvető jellemző, amely jól összefogja a lényeget, sok mindent meg lehet vele mérni. Ez a tartalom, a forma és a piaci érték egysége.
A tartalom a fő
ötletekről, a megoldásokról, a történetekről és a karakterekről szól, a
„mit”-ről és a „miért”-ről – ha úgy tetszik, ez lehet a klasszikus
olvasói megközelítés.
A forma minden, ami írói eszköz: stílus, nyelvezet, írói trükktár, a „hogyan”, azaz a dolgok szakmai oldala.
A piaci érték az írás
eredetiségének, kötetben való helyének, a várható olvasói reakcióknak,
és az írás készültségi állapotának (azaz a megjelenésre alkalmas és a
megjelenésre érdemes jellegnek) a vizsgálata, tehát lényegében
brand/márkagondozási és gazdasági szempontokat is jelenthet.
A pályázatok elsősorban arra valók, hogy egy tehetség megmutathassa, miben jó, és milyen írói potenciál rejlik benne. Természetesen az lenne a legjobb, ha csupa kész, kiforrott, és extra minőségű írás érkezne, ez nem vitás, de reálisan nézve ez voltaképpen mégiscsak a tehetségkutatás, a komoly játék, a téttel bíró örömmunka és a szabad próbálkozások terepe. És ez így is van rendjén.
A fentiek alapján tehát én azt
tanácsolnám, arra érdemes koncentrálni, hogy az elkészült pályamű a
három fő aspektus közül legalább az egyikben átlagon felüli legyen, vagy
meggyőzően villantson valami jót. Ezzel a szerző már magára
irányíthatja a kellő figyelmet. Fölé mindig lehet lőni, az sosem baj,
viszont ha trükközni kell az erőforrásokkal, kevés idő-energia van,
akkor érdemes arra fókuszálni, azt erősíteni, ami a legjobban megy.
És akkor itt jönne az átfogó kép példa jellege – az alábbiakban általános példákkal igyekszem bemutatni az egyes aspektusokban tapasztalt leggyakoribb típusmegoldásokat, és azok veszélyeit. A lényeglátás miatt én is súlyozok, oly módon, hogy a csak három-három válaszom lehetne témánként, akkor melyik három legyen az.
Tartalmi problémák
– elnagyolt ötletek
Ez olyannyira evidens, hogy el is
felejtettünk külön kitérni rá, és csak a második pályázati kiírásba
vettük bele. Sokan szem elől tévesztették: hogy mindig a történet a
lényeg (Anansi pártiak itt előnyben, ugye). A novella fókusza a történet és a karakter,
és bár ezek együttese az igazi, sokszor már az is nagy előny lehet, ha
legalább az egyik jól működik (azaz van egy történet egy átlagos
karakterrel, vagy egy jó karakter egy „nem különösebben nagy szám”
történettel).
Ötletek, ötletek, ötletek: az írás legszebb, és sokszor talán legkönnyebb része.
Ötletek, ötletek, ötletek: az írás legszebb, és sokszor talán legkönnyebb része.
Akit mélyebben is érdekel a téma, annak
elsősorban Egri Lajos premissza elméletét javasolnám, az a lényeglátást
nagymértékben meg tudja támogatni. Másodsorban az INITIUM íróiskola: Az ötlet és Működővé tétel
című előadását csatlakozik ide az információs tölcsér jelenségével, az
első közelítéses ötletekkel, az írói brainstorminggal – kérdések esetén
folytatás a megfelelő fórumon.
– rossz párbeszéd
Sokan sokszor nem fordítanak erre elég
gondot, pedig ez sokkal fontosabb elem annál, mint amennyire elsőre
látszik (vagy ahogy sokan gondolják). Aki nem érzi ennek a súlyát, annak
azt javasolom, gondolja át, milyen az, amikor valaki rosszul mond el
egy amúgy jó viccet. Nem a megfelelő szavakkal, rossz hangsúlyozással,
elrontva a kellő hatást… ugye, hogy mennyit számíthat néhány helyesen
megválasztott szó?
A másik, ide vonatkozó példa a filmek
felirat ás szinkron viszonya. Filmkedvelők között ismert dilemma, hogy
egy-egy szinkron akkor most javít vagy ront az eredeti szövegen – de a
netről letöltött csodákhoz sebtében összetákolt fércfordítások is ide
tartoznak. Ugye, hogy azokkal a filmélmény sokszor eleve nem lehet
ugyanaz? Egy holtbiztos tipp: aki nem hiszi, és van lehetősége, nézze
meg mondjuk A rettenthetetlen
című klasszikust szinkronosan és feliratosan is (illetve nézzen bele,
amíg bírja). Az most teljesen mindegy, hogy a film jó vagy sem, és a
szinkron vagy a felirat-e a jobb – de az biztos, hogy a szinkronos és a
feliratos verzió konkrétan másik filmet jelent, mintha egy A és egy B
megoldás lenne ugyanarra a feladatra.
A jó párbeszéd sok tekintetben kiemeli az írást a többi közül. Eleve rendkívül erős karakterábrázoló eszköz az, hogy a karakter mit mond,
sokszor erősebb is annál, amit tesz, mert a legemlékezetesebb dolgok
itt hangzanak el (például „akinek az egyenessége nem ismer határokat”,
avagy „rosszkor jöttél, Kígyó”). Azt is érdemes tudni, hogy a jó
párbeszéd önmagában elviheti a hátán a szöveget, minden más esetleges
hiba ellenére.
Íróként érdemes számolni azzal is, hogy
sok olvasó eleve máshogy olvas párbeszédet és más, narrációs részt vagy
leíró szöveget. Különösen, ha jó a szöveg, az ember szeme szinte azonnal
a párbeszédekre ugrik, akarva-akaratlanul is átugorva a közbülső
részeket.
Ennek legfőképpen az az oka, hogy a párbeszédben elvileg
mindig történik valami, de legalábbis jó eséllyel előre viszi a
történetet – míg a leíró részek sokszor éppenhogy lassítják a sztorit. A
kevés párbeszéd eleve túl tömörré (és sok olvasó számára nyomaszóan
zárttá, tömbössé) teszi a szöveget, a sok párbeszéd ellenben kellően
szellős, gördülékeny, olvasmányos hatást kelt.
Persze itt is sok ponton el lehet
csúszni, kezdve mindjárt a hitelességgel, hogy amit a karakter mond, az
nem illik oda, kilóg a szövegkörnyezetből. Ennek alapvetően két oka
lehet: vagy a stílus/szóhasználat, azaz a nem odaillő kifejezések, vagy a
nyakatekert megfogalmazások, a cirkalmas körülírások használata. Ez
remekül javítható azzal, ha az író hangosan felolvassa a párbeszédeit –
még jobb, ha van, aki besegít neki, és felolvassa neki a párbeszédeket.
Abból, hogy mit reagál olvasás közben (legyünk őszinték: hányszor neveti
el magát, hol kezdi el magát parodizáló hangsúllyal szórakoztatni,
elvenni vagy hozzákölteni a szöveghez, stb.), rengeteget lehet tanulni,
és ennek megfelelően javítani a szöveget. Sokszor elég csak arra
gondolni, hogy az emberek többsége élőbeszédben rövidségre, tömörségre
törekszik, hiszen ha valami nem világos, akkor szóban bármikor
megmagyarázhatja vagy kibővítheti. Ez egyben a jó párbeszéd írásának
kulcsa is: itt nem elég hitelesen írni, mert ami hiteles, az még mindig
lehet szürke, unalmas is. Meg kell találni azt az egyensúlyt, ami még
nem lesz túlságosan pozőr a folyamatos beszólásoktól, de már sok
figyelemreméltó megoldást tartalmaz.
Még egy tipp: az is sokat segíthet egy
íráson, ha a szereplők máshogy beszélnek, a stílusok és mondanivalójuk
eszmeisége nem egy sémát követ. Sok írónál ugyanis mindenki ugyanúgy
beszél, ugyanabban a stílusban, mert ilyenkor csak egy igazi hang van a
szövegben: az íróé.
A hitelesség másik része, amikor a
karakterek nem a rangjuknak, képzésüknek, életkoruknak, szerepüknek
megfelelően szólalnak meg – erről bővebben az INITIUM íróiskola: A hitelesség előadásban olvashattok.
– hitelesség
Erről már volt szó, de érdemes
különvenni, mert ez kiemelten fontos. Jellemző típushiba, amikor egy
karakter csak díszletként van valaminek nevezve, de maga a szellemiség
nincs benne a szövegben. Például a karakter a betűk szerint tapasztalt
harcos, vagy varázsló, mégis úgy mutatkozik meg (beszél, viselkedik,
gondolkodik) a szövegben, mint egy tizenéves suhanc. Ilyenkor érdemes
arra gondolni, hogy ha valaki elvégez egy iskolát, vagy dolgozik valahol
pár évet a való életben, mennyi tapasztalatot összegyűjthet, az
esetenként mennyire árnyalja, megváltoztatja még a mindennapjait is.
Fantasyban ugyanúgy érdemes foglalkozni ezekkel, mert a legjobb
karakterek mindig akkor jönnek össze, ha efféle nyomok is benne vannak
az írásban.
Ugyanez áll a háttérvilágra is. Jellemző
hitelességi hiba például az, amikor egy adott szervezet tagjai nem a
szervezet által sugalltak/elvártak szerint cselekednek, gondolkodnak,
hanem úgy, ahogy az írónak egyszerűbb dolga van, ahogy az író/történet
érdekel kívánja – és amikor nem átlagos szervezetek követnek el óriási
logikai hibákat, az általában menthetetlen hiba egy szövegben.
További példák a már említett hitelesség előadás alatt.
További példák a már említett hitelesség előadás alatt.
Formai problémák
– regénytempó
– regénytempó
A legtöbb, nagyobb terjedelmű pályaműben
tetten érhető volt az, hogy jóval hosszabban lett előadva a történet,
mint amennyit a benne foglalt ötletek indokoltak volna. Tíz-húsz
százalékos túlírtságnál ez még elnézhető, de amikor a történet veleje
fele, harmada terjedelembe beleférne, azt már nem lehet kis problémának
tekinteni.
A jelenség fő oka az a félreértés, hogy sokan a novellát a
regény rövidebb változatának tekintik, vagy mindenben a regényekben
olvasott mintákat próbálják utánozni, csak annál kisebb terjedelemben.
És ez így általában nem is működik.
Ennek leggyakoribb jele a regénytempó,
amikor ugyanolyan ráérősen épül a történet, terjengősen, sok túlzottan
részletes, a lényeg szempontjából lényegtelen információval, több
oldalról bemutatva, ahogy a regényekben látható. Ez egyébként különösen
akkor szokott nehéz helyzetet eredményezni, amikor egymás után a
huszadik ilyen megközelítést olvassa az ember.
A novella más, mint a regény. Nem kell kötelező csattanóban gondolkodni (bár az ártani sosem árt), de abban mindenképp érdemes, hogy
novellában a legjobban úgy lehet érvényesülni, ha az adott ötletet a
lehető legrövidebben, legtömörebben, mintegy esszenciális kivonatként
adjuk elő. Novellában ennél jobb megoldást nem lehet összehozni
– egy novella pont ettől jó. Hogy ugyanakkor terjedelemben a
töménységgel, fókuszáltsággal többet ad, mint egy regényrészlet.
Ezzel kapcsolatban egyébként ismert az a
gondolkodás is, amikor a szerző úgy érzi, hogy még az általa megírt
terjedelem sem elég, és ha még nagyobb terepe lett volna, még
hosszabban, részletesebben megírta volna a dolgot, akkor jobb lenne az
írása. Én nem mondom, hogy erre nincs esély, de az esetek
kilencvenkilenc százalékában így egy novella csak rosszabb lesz. Sőt,
bátran ki lehet jelenteni, hogy ha bizonytalan vagy a terjedelmet
illetően, akkor egy novella inkább rövidebb legyen, mint hosszabb, arra
érdemes billenteni. Szakmai körökben ismert tanítás, hogy bármilyen
elkészült műből bátran le lehet faragni tíz-tizenöt százaléknyi
terjedelmet, és attól csak jobb lesz – és ez általában így is van.
– narrációs hibák
Ez már sokszor a szakmázás velejét
jelentik, ezért itt csak egyvalamire hívnám fel a figyelmet: hogy ha
valaki E/1-et választ, akkor érdemes odafigyelni arra, hogy ezzel
bevállalt egy nagyon rafinált csapdahelyzetet is. Az E/1 ugyanis csak
látszólag könnyebb, mint az E/3, valójában jó E/1-et szakmai oldalról
nézve sokkal nehezebb írni, mint jó E/3-at.
A fő probléma, hogy az E/1-el az író stílusa kerül reflektorfénybe,
tehát ha ezen a téren vannak gyengeségei, akkor azok is jobban
látszódnak majd. Ha szürke, semleges stílusa van, akkor a szöveg is
szürke, semleges hatású lesz. E/1-ben igazán a markáns egyéniségek,
bátor szélsőségek, egyedi stílusok tudnak jól érvényesülni, amikor
magában a narrációs stílusban is lesznek a megszokott dolgoktól eltérő
megközelítések, megfogalmazások.
A másik fő veszély, hogy az E/1-el sokan
nem megmutatják és ábrázolják a történetet, hanem egyszerűen elmondják,
és kész. Azaz amire az író gondol, az esetenként még jó is lehet, de
ami a szövegből átjön, az ennek csak a töredéke, és sok mindent a szöveg
mögé kell gondolni ahhoz, hogy összeálljon a teljes kép. Ennek tipikus
megjelenési formája az, amikor az elbeszélő karakternél nincs
karakterábrázolás: az illető mindig azt gondolja, azt mondja és érzi,
ami a történetvezetéshez kell (és ilyenkor nincs is jelen a karakter,
lényegében csak az írót halljuk).
Az E/3-as elbeszélési mód sokkal inkább rákényszeríti az írót arra, hogy foglalkozzon ezekkel a dolgokkal is.
Az E/3-as elbeszélési mód sokkal inkább rákényszeríti az írót arra, hogy foglalkozzon ezekkel a dolgokkal is.
– second&hand szófordulatok
A kifejezés külföldi írói műhelyekből
származik. Itt arról van szó, hogy a legjobb szövegek értékét is
leronthatja, ha pongyola megfogalmazásokkal, máshonnan már unalomig
megismert kifejezésekkel, frázisokkal, szófordulatokkal van tele. Ezek
legtöbbje ráadásul vagy túlzott hatásvadászat, vagy elképesztő túlzás,
ami néha a paródia jellegig viheti a szöveget.
Néhány példa:
Sarkon fordul – az emberek általában a lábfejükön fordulnak (sarkon nagyon nem életszerű, próbáld csak ki)
Elszabadul a pokol – minden átkozott fantasyben ez történik, ha baj van
Villanó tekintettel néz – tipikus fantasy szótöltelék, sajnos szinte minden írás tele van villogó szemekkel
Mondja mosolyogva – ez a másik tipikus szótöltelék, egy átlag fantasyben a legtöbb szereplő mindig mindenre mosolyogva reagál, még akkor is, amikor egyébként nem is mosolyogna amúgy
Sarkon fordul – az emberek általában a lábfejükön fordulnak (sarkon nagyon nem életszerű, próbáld csak ki)
Elszabadul a pokol – minden átkozott fantasyben ez történik, ha baj van
Villanó tekintettel néz – tipikus fantasy szótöltelék, sajnos szinte minden írás tele van villogó szemekkel
Mondja mosolyogva – ez a másik tipikus szótöltelék, egy átlag fantasyben a legtöbb szereplő mindig mindenre mosolyogva reagál, még akkor is, amikor egyébként nem is mosolyogna amúgy
Ha van kedvetek efféle játékhoz, a megfelelő fórumban összegyűjhetünk még efféléket – öniróniában jártas pályázók előnyben.
Piaci érték problémái
– díszletfantasy
Ez voltaképpen kerülhetne a formai
dolgok közé is, de alapvetően nem pusztán csak technikai problémát
jelent. Sok híres író van, aki vagy régen írt nagyszerű dolgokat és a
korszellem miatt volt mai ízléssel nézve terjengős, vagy stílusjegyet
csinált abból, hogy erős képi hatásokkal, egyféle „mozis” effektusokkal
dolgozott – tehát ezt is lehet jól csinálni.
A gond akkor van, ha a
túlírtság, mint forma, és a tartalom egysége megbomlik, és jelentős
aránytalanság alakul ki a túlírtság javára. Szélsőséges esetben
konkrétan a sztorit is alig lehet látni és érteni a néha kétségkívül jól
hangzó, ügyesen megírt, ámde tökéletesen semmitmondó mondatok mögött,
és ez már baj.
A túlírtság enyhébb esete a túlzott
hatásvadászat, ami általában a „már javítható” kategória, de ez is csak
bizonyos mértékig. Ha a szöveg megfullad az efféle megfogalmazásoktól,
akkor ha kivesszük őket, sokszor nem is marad összefüggő szöveg, csak
egy jó esetben működő vázlat.
A fő probléma az, hogy akár
túlírtságról, akár hatásvadászatról beszélünk, egy bizonyos határt
átlépve maga az írás üresedik ki tőlük, mert ha túl sokat használják
ezeket, egyszerűen nem marad hely a lényegnek, a történet, a karakter,
az ötletek bemutatásának, kibontásának. Az ilyen írás hasonlít egy
ellentmondásos festményhez: vannak benne szép színek, jó részek, de az
egész nem áll össze, nem ad ki semmit, és így sokszor azt a benyomást
kelti, hogy az erényei ellenére sem is szól semmiről. A díszletekkel
kapcsolatban tehát érdemes figyelni arra, hogy megfelelően adagolva, színezékként jól jöhetnek az írásban, de semmiképp sem helyettesíthetik a tartalmi alapokat.
– a szellem hiánya
Ez részben tartalmi probléma is, de
azért van itt a helye, mert a várható olvasói reakciók felől nézve ez
jelenti az egyik legnagyobb támadási felületet. Arról van szó, hogy
minden téma kapcsán felmérhetők bizonyos általános olvasói elvárások.
Íráskor sokszor nem érdemes foglalkozni ezzel, mert abba nagyon bele
lehet gabalyodni, ha mások elvárásainak próbálunk erőn felül megfelelni –
de a megjelenéskor ezzel a tényezővel is számolni kell.
Problémát
általában az jelent, ha valami túlzottan uniformizált jellegű (semmi
újdonság, hanem a már unalomig jól ismert ízek), vagy túlzottan
elrugaszkodott (annyira újhullámos, hogy az önmagában megosztó lesz).
Az első tipikus megjelenési formája,
amikor a szerző elbújik az ynevi panelek mögé, és mindent úgy ír meg,
ahogy olvasta, minden olyan, ami a shaníce-i nagy könyvben meg vagyon
írva. Ez akkor baj, ha az írásban nincs más hozzáadott érték: azaz az
egyetlen érték, hogy betű szerint ragaszkodott mindama értékekhez,
amelyeket valamikor mások alkottak Yneven. És ez összességében akkor sem
hangzik túl jól, ha amúgy hiba nélkül megoldotta a feladatot.
A túlzásos szélsőség általában akkor jön
elő, ha az ambíció túlnő a lehetőségeken, és a szerző sokkal magasabbra
néz, mint ahová kellett volna. Ezzel egyébként alapvetően nem lenne
baj, mert valahol az efféle extra ambíciók, újító kísérletek és
szabályszegések adják a legjobb munkákat is, csak ahhoz, hogy ezek
kellően érvényesülhessenek, mindenképpen szükség van bizonyos alapokra,
és ha ezek az alapok nincsenek meg, akkor hiába a sok extra töltet.
Ezen a ponton kell utalnom a pályázati
kiírásra. Az elbírálás szempontjait szándékosan úgy alakítottuk, hogy az
ynevi panelek ellenőrzése, az ynevi ismeretek, a már megjelent ynevi
dolgok szellemisége ne legyen alapkövetelmény, és ne ezen múljon a vége –
ugyanakkor természetesen bizonyos határokat itt is meg kell húzni.
Minden
pályázatnál ismert jelenség, amikor a pályázó nem az adott pályázatra
ír meg valamit, hanem egy már korábban megírt munkáját javítja (jó
esetben igazítja), és adja le. Ezzel nincs is semmi baj, de ha ilyenkor
benne maradnak egyértelműen világidegen elemek, akkor néha végleg
elkaszálja az egészet.
Emellett bizonyos határokat az ynevi ismeretek kapcsán is meg kell húzni, azaz ha valaki keresztbeír a pályázati segédletben lévő információknak, azzal mi sem tudunk mit kezdeni.
Emellett bizonyos határokat az ynevi ismeretek kapcsán is meg kell húzni, azaz ha valaki keresztbeír a pályázati segédletben lévő információknak, azzal mi sem tudunk mit kezdeni.
– befejezetlen munkák
A leadási határidő sokakkal kibabrált
már: ha nem fejezte be időre, akkor azért, ha pedig leadta úgy, ahogy
elkészült, azért. Több pályaművön érezhető volt az összecsapottság és a
kiforratlanság – és több jelzést kaptunk arról is, hogy egyébként igen
jónak ígérkező írásokkal kifutottak a határidőből, és ezek a művek utána
már el sem készültek.
Én a leghatározottabban arra bíztatnék mindenkit, hogy bárhogy is alakul ez, az adott írást mindig, minden körülmények között érdemes befejezni, mert ennek csakis előnyei lehetnek.
Én a leghatározottabban arra bíztatnék mindenkit, hogy bárhogy is alakul ez, az adott írást mindig, minden körülmények között érdemes befejezni, mert ennek csakis előnyei lehetnek.
Tanulni rengeteget lehet belőle, és ez már önmagában kincs.
És emellett, ha valaki komolyan gondolja az írást, sosem lehet tudni,
mi mikor hova hogyan férhet be. Még ezt is lehet fokozni: jó ötletekkel a
legtöbb tehetséges szerzőnél tele van a padlás is – de befejezett
írásokkal már kevésbé. És ha netán úgy adódik, hogy van egy új
lehetőség, ahová valamiképp beférhet az az ötlet, nos akkor egy meglévő
írást viszonylag záros határidőn belül le lehet porolni, ráncfelvarrni
és állni a megmérettetés elébe, de egy befejezetlen ötlettel senki nem
lesz előrébb.
Ha már sikerült megálmodni azt az írást, és jónak tartjuk a koncepciót, addig kell befejezni, amíg lehet. Amíg megvan a gondolatvilág, megvan az ötlet lényege… mert ez idővel kikopik, és utána az eredetileg eltervezett módon már sosem írhatjuk meg, ami esetenként még a legkezdőbb kezdőnél is lehet pótolhatatlan veszteség.
Ha már sikerült megálmodni azt az írást, és jónak tartjuk a koncepciót, addig kell befejezni, amíg lehet. Amíg megvan a gondolatvilág, megvan az ötlet lényege… mert ez idővel kikopik, és utána az eredetileg eltervezett módon már sosem írhatjuk meg, ami esetenként még a legkezdőbb kezdőnél is lehet pótolhatatlan veszteség.
Zárszó
Ez lenne akkor egy kezdő csomag a kért
és kéretlen tanácsokból - és hogy ne csak elvi levezetések jöjjenek,
hanem gyakorlati útmutatót is fel tudjunk mutatni, a fentiek alapján
készítettem egy Szöveggondozás, készre futattás című anyagot is. Ezt a
pályázat hajrájában, július elsejei dátummal fogom élesíteni.
A már többször említet INITIUM íróiskola
indulása kapcsán egyelőre még nem tudok konkrétumokkal szolgálni, de
néhány felkerült, akiket jobban érdekelnek ezek a dolgok, itt és a
hozzájuk csatlakozó fórumokban tudunk erről bővebben egyeztetni.
Előadások:
- INITIUM íróiskola: Az ötlet
- INITIUM íróiskola: A hitelesség
- INITIUM íróiskola: Működővé tétel
- INITIUM íróiskola: Szöveggondozás, készre futtatás (várható megjelenés: 2014.07.01.)
- INITIUM íróiskola: Az ötlet
- INITIUM íróiskola: A hitelesség
- INITIUM íróiskola: Működővé tétel
- INITIUM íróiskola: Szöveggondozás, készre futtatás (várható megjelenés: 2014.07.01.)
Fórumok (jelenleg még nem aktívak, a techniai problémák elhárításáig a megértéseteket kérjük):
- INITIUM íróiskola: Az ötlet, fórum
- INITIUM íróiskola: A hitelesség, fórum
- INITIUM íróiskola: Működővé tétel, fórum- INITIUM íróiskola: Szöveggondozás, fórum
- INITIUM íróiskola: Az ötlet, fórum
- INITIUM íróiskola: A hitelesség, fórum
- INITIUM íróiskola: Működővé tétel, fórum- INITIUM íróiskola: Szöveggondozás, fórum
A fentiek kapcsán pedig bármilyen kérdés esetén az alábbi fórumban folytathatjuk:
Szakmai margó, fórum
Szakmai margó, fórum
Minden pályázónak ihletben gazdag pillanatokat és eredményes munkát kívánok!
szerkesztői üdvözlettel:
Raon
Delta Vision Kiadó
Raon
Delta Vision Kiadó
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése