Olvasói kérdés: a mágikus világkép kidolgozása

Egy mágikus világkép elvi alapjairól

NoiseEHC kérdése:

> "... mégis mi értelme lenne teljesen kidolgozni a regények számára (más szóval írói szempontból) egy mágia világképet, ha nagy valószínűség szerint a szerepjátékhoz nem lenne jó (túl unalmas, vagy túl tápos, vagy túlságosan játékrontó), a regényeket meg csak feleslegesen korlátozná, esetleg szembe menne már regényben megjelent varázslatokkal?"

Az első témafelvetéssel egyből bele is vágok a közepébe - ahogy elkezdtem összeírni a gondolataimat, mindjárt világossá vált, hogy ezt minimum két részletben lehet csak előadni. A fenti kérdés ugyanis dupla csavart tartalmaz, ami a M* specifikus válasz előtt szükségessé teszi az alapelvek tisztázását is.

Tehát: eleve milyen létjogosulsága lehet egy ilyen kidolgozásnak az irodalomban?

Úgy gondolom, hogy a mágia az egyik legmostohább sorsú fantasy elem a műfajban. Sokan eleve a létét is önmagával magyarázzák (fantasy, tehát mágia), és ezzel le is tudnak vele minden további problémát. Ennek feltehetőleg az lehet az oka, hogy a mágia esetében a legtöbb olvasónak jóval kevesebb analógia, kapaszkodó áll a rendelkezésére, mint a többi fantasy panelnél (hisz az istenhitekre már több földi képünk van, ahogy a régi korok és kultúrák is kellően megteremtik az egzotikus országok, népek, fajok és mítoszok asszociációs közegét). Ez a fehér folt egyben azt is jelenti, hogy a mágia definiálása eleve hendikeppel indul - hisz míg egy egyeneskardot szorongató, tetőtől talpig páncélba bújt alak esetében egyből többféle és markáns asszociáció adódik, addig ha a mágia jön szóba, a legtöbben az csak elmúlt évtizedek ilyen-olyan izéit tudják felidézni.

Pedig működő, hangulatos, és a szerepét minden szempontból betöltő mágia világkép több ismert író sikeres művében is megbújik a háttérben, csak esetenként ez nem annyira feltűnő. Ami viszont biztos: ezek alaposan átgondolt, következetesen végigvezetett mágikus világképek. Éppen azért tudják elérni a kívánt hatást, mert a törvényszerűségeikkel önmagukban is megállnak a lábukon, és mindegyik egy-egy komplex metafizikai valóságnak tekinthető.

Példák

David Gemmell koncepciója például olyan markáns, hogy több világra is ugyanazt írta meg. A Forrás, minden energiák letisztult, szabadon felhasználható alapja a világot működtető erők egyik legfontosabbika - egyfajta természeti őserő, amely nélkülözhetetlen a dolgok megszokott rendjéhez. Gemmell mágikus ideájának középppontjában a természettel minél nagyobb harmóniára törekvő, kiemelkedett lélek áll - így egyértelmű, hogy a fő konfliktusforrás az ezzel gyökeresen ellentétes elveket vallók tevékenységéból adódik. Két lényeges analógiát érdemes kiemelni (és elmerülni az egyszerű ötletek letisztult szépségében). Egyrészt Gemmell világában a mágiahasználat önmagában spirituális és/vagy szakrális jellegű tevékenység, és nem szimpla tudomány. Nála nincsenek hagyományos értelemben vett varázslók, a máshol megszokott, istenhit nélküli tudósok, csakis papok, ilyen-olyan szektások és sámánok... a Forrás oldalán állók, és a velük szembehelyezkedő, démoni vagy a természet eredendő harmóniáját egyéb más módon bemocskoló vagy kizsigerelő hatalmak követői.

Másrészt, ami szerintem külön elismerésre méltó, mivel Gemmell a világrend egyik fontos pillérének tekinti a Forrás létét, történelmi távlatokban is brilliánsan levezeti, hogy a Forrás erőinek bemocskolása, kiszipolyozása milyen következményekkel járhat.

Ha emögött nincs egyértelmű mágikus koncepció, drámai jelenetek sora, vagy egész kötetek (lásd Haláljáró, Fehér farkas, Nappal és éjjel kardjai) nem működtek volna. Gemmell a Rigante ciklusban pedig egyenest központi elemmé emeli a mágikus koncepciót, mégha a könyvek látszólag nem is erről szólnak (de valójában ezek adják meg a fő konfliktusok elvi alapjait).

Robin Hobb elsőre talán nem tűnik a legjobb példának, pedig, pedig... Az Orgyilkos ciklus szintén nem a mágikus világképről szól, sőt, sokáig fel sem merülnek benne efféle dolgok. Az öt kötetet keresztül tárgyalt történet egyik fő konliktusának (a Martalócok támadásának) mégis egy zseniálisan egyszerű mágikus koncepció adja meg a kellő hátteret, és ez teszi lehetővé, hogy a titkok felfedése a végén katarzis élménnyel járjon. Mivel ez - természetesen - megfelelően elő van készítve a történetben, szerintem egyértelmű megállapítás, hogy működő mágikus világkép nélkül az egész nem ütött volna akkorát.

George R.R. Martin természetesen nem hagyható ki itt sem. Zseniális példa arra, milyen az, amikor az olvasó egy mesteri játszmába keveredik. Sokáig úgy tűnik, hogy végre egy fantasy világ, ahol látszólag nincs semmi mágia, majd a történet előrehaladtával szép lassan elkezdenek beszivárogni a megfelelő elemek, mígnem kiderül, hogy itt bizony már az elején kőkemény mágikus világkép jelentette a történet fő konfliktusának elvi alapjait. Bár nem tudjuk még a történet végét, az eddigi négy kötet alapján én ki merem jelenteni, hogy a kártyapaklit már megismertük, és innentől azon csodálkozhatunk majd, mikor milyen lesz a leosztás.

A fentiek után unalmasnak hat, ha azt mondom, mindez nem jöhetett volna létre, ha... pedig tényleg ez lenne a lényeg.

A témafelvetés első, bujtatott kérdésére tehát a válasz: szerintem igenis van értelme kidolgozni efféle dolgokat, még akkor is, ha esetenként egy jelenet, egy történetszál erejéig is bukkan elő a megjelent kötetben. A lényeg ugyanis a hatás - és én íróként úgy gondolom, a kellő hatás eléréséhez tulajdonképpen semmi sem lehet túl drága.

Innentől már persze ízlés dolga, ki milyen megoldást választ - és félreértés ne essék, egyáltalán nem az általam favorizált az egyetlen, a legjobb megoldás... Egyszerűen arról van szó, hogy szerintem én itt tudok olyat mutatni, amit mástól hazánkban még nem láthattak az olvasók.

Ezen a ponton már nézhetünk M*-os konkrétumokat is. Több helyen említettem már, hogy én ezt az egészet azért kezdtem el, mert meg akartam tudni, meg akartam érteni, mitől volt több egy kyr Hatalmas, mint a hetedkori varázstudók. Miután a háttéranyagokban nem találtam elég jó válaszokat, és körbenézve átnéztem, milyen fantáziátlan elméletek terjengenek a neten (pl. hogy nem is volt több, csak az ötödkorban több volt a mágia... hogy kétszerannyi manapontja volt, mint a maiaknak... hogy olyan varázslatokat ismert, amelyeket a maiak nem... stb.), úgy döntöttem, megkerülhetetlen lesz ezzel foglalkozni.

Szerintem sokkal jobb, ha teljesen logikus oka van annak, hogy az ötödkori kyr Hatalmasok tudása meglehetősen elérhetetlen kategória a hetedkori varázstudók számára - és ez a logika az elmúlt években tulajdonképpen magától fel is építette a mágikus világkép koncepciómat.

> ha nagy valószínűség szerint a szerepjátékhoz nem lenne jó (túl unalmas, vagy túl tápos, vagy túlságosan játékrontó)

Első megközelítésben maradjunk a fenti három példánál. Én úgy gondolom, hogy ha Gemmell, Hobb vagy Martin mágikus világképét kellene szerepjátékhoz csatolni, ez nemhogy nem jelentene korlátozást, nem lenne unalmas és játékrontó, hanem egyrészt sokkal világosabban megfogható lenne, mint az általános (semmilyen) világkép, másrészt üdítően eredeti lenne a "nem tudom milyen a mágia de ez más világokban is így van" sablon után.

A M* esetében ráadásul ritka kényelmes helyzetben vagyok. Elég, ha kidolgozom az ötödkori kyr magasmágia elvi alapjait, és ezzel már megvan a dolgok alfája és omegája - hisz Yneven egy más (halandó, emberi léptékű) nép sem tudott meg ezekről a dolgokról annyit, mint ők. Innentől még azzal is el lehet majd játszani, melyik kultúra/mágikus iskola miben és miért tud kevesebbet náluk.

> a regényeket meg csak feleslegesen korlátozná, esetleg szembe menne már regényben megjelent varázslatokkal?

Értem a kérdés létjogosultságát, de ez a téma szerintem nem ezen az elvi szinten működik. Illetve nem így.

Az, hogy egy ilyen kidolgozás nem mehet szembe az eddig megjelent anyagokkal, olyan alap, amelynek fejtegetésére nem is szeretnék szót vesztegetni. Ezt máshogy nem is szabad csinálni és pont.

A korlátozás azért érdekes, mert bár így is fel lehet fogni a dolgot, ez tuladonképpen egyben mérce is. Egyrészt mivel a kyr magasmágia keretein belül dolgoztam ki a mágikus világképemet, semmi meglepő nincs abban, ha ezzel mások nem fognak és nem is akarnak foglalkozni (de nem is kell, hisz a hetedkor varázstudói eleve jóval kevesebbet tudnak/értenek a lényegből). Emellett az efféle munkáknak éppen az a lényege, hogy tulajdonképpen nemhogy nem korlátoz semmit, hanem új lehetőségeket nyithat.

Nálam egyértelműen a Summarium jelenti a kellő minőségi szintet - az volt az első olyan írói anyag, amely rengeteget épített Ynevhez, de úgy, hogy ezzel csak még több lehetőségre nyitott kaput. Ugyanezen az elven készült el a Toron kiegészítő is.

Én úgy gondolom, hogy ez a fajta problémamegközelítés és megoldás a kellő minőséggel párosulva eleve biztosítja ezt a fajta szabadságot - már az írói gondolkodásmód szerint.

A feltett kérdésre tehát a részletek előtti, elvi válasz részemről a következő.

Ha az adott világkép

- mind az irodalomhoz, mind a szerepjátékhoz használható,

- ha nem korlátoz, hanem továbbgondolásra ad lehetőséget,

- ha nem kötelezően felhasználnadó, hanem szabadon választható,

- ha ezzel elcsépelt sablonokat tölthetünk fel tartalommal,

- és ha a jövőben új, érdemesebb konfliktusok/történetek vezethetők le belőle,

akkor szerintem igenis van értelme kidolgozni.

A korábbi oldalam hozzászólásai

• 1.  Marcus  2010. 07. 29. 11:11 
  

  Sziasztok!
  Raon: Szerintem ez a kérdés nem érdemelt ennyit, mivel a válasz eléggé egyértelmű (legalábbis nekem). Sosem értettem a "ne dolgozzuk ki, mert akkor nagyobb lesz a szabadság" elvet. Irodalmi szempontból ettől lesz világ a világ, és nem "generic fantasy". Szerepjátékos szempontból pedig... mégis ki szólna bele abba, hogy ki mit játszik az asztal mellett?
  Annál érdekesebb lesz remélhetőleg a második rész, ahol már remélhetőleg konkrétum is lesz, legalábbis én arra lennék kíváncsi, hogy egy mágikus világkép megalkotása mögött milyen gondolati folyamat játszódik le esetedben.
  És még egy konkrét kérdés. Azt írod a kyrekről:
  "...hisz Yneven egy más (halandó, emberi léptékű) nép sem tudott meg ezekről a dolgokról annyit, mint ők. Innentől még azzal is el lehet majd játszani, melyik kultúra/mágikus iskola miben és miért tud kevesebbet náluk."
  Na és Godon? Persze most tekintsünk el a Mana-pont mennyiségektől, varázslaterősségektől, stb. Nézzük konkrétan a tudást. A godoniak miért tudtak kevesebbet a mágiáról, vagy legalábbis milyen irányban (kevesebb típust ismertek, de mélyebben, vagy többet, de felületesebben, vagy...)?
  
  
•   2.  Ceriak  2010. 07. 29. 13:41
  

  Raon,
  ami a kidolgozás létjogosultságát illeti, egyetértek veled: fontos, hogy a háttérben kiforrott, koherens koncepció támassza alá a történéseket. Azonban a koncepció maradjon a háttérben.
  A magam részéről nagyon szívesen olvasok egy szabálykönyvben (világbéli, nem rendszerszintű) metafizikai fejtegetéseket, azonban egyik nagy gondom az irodalmi munkásságoddal, hogy tele van efféle merengésekkel. A Star Trek technoblablájához hasonló varázsblabláról van itt szó, ami véleményem szerint fikarcnyit sem tesz hozzá a mű értékéhez, sőt.
  Ezzel együtt örvendetes ezen koncepciók kidolgozása, mindössze arról van szó, hogy engem taszít, mikor explicit megjelennek egy regény avagy novella oldalain.
  
  
•   3.  Hanna  2010. 07. 29. 14:46
  

  Elég furcsa idea számomra ennyire utólag nekiállni kidolgozni a mágia alapjait, aminek elvileg a világ majd1 minden területét meg kéne határoznia... de persze sosem késő.
  Viszont Gemmell, nem Gemmel!
  
  
•   4.  Marcus  2010. 07. 29. 16:56 
  

  Sziasztok!
  Hanna: A régebbi RPG-világoknál az volt a lényeg, hogy legyen mágia, nem kellett mögé elmélet. A MAGUS is ebbe a sorba állt be, és nem az újhullámba, ahol az elméleti háttér felvázolásával kezdenek. (Más kérdés, hogy a mégújabb hullámban meg az a divat, hogy "a szórakozás az első" jelszóval nem dolgoznak ki elméleti hátteret.)
  
  
•   5.  Heidel Dan  2010. 07. 31. 1:11
  

  Marcus:
  Lesz konkrétum, még ha csak irányelv szinten is.
  Ami a godoniakat illeti, a kérdés jó és jogos, de ha nem gond, elteszem a választ a második részbe (egy helyre jól beleillene).
  Ceriak:
  Érdekes amit írsz, és a varázsblablával valószínűleg új definíciót teremtettél. :)
  Esetleg tudsz konkrétumokat írni, szerinted hol jelent meg explicite efféle dolog és mely írásaimban? Ha ugyanis ez nem az írás szerves része, hanem olyasféle vadhajtás, mint mondjuk a Kárhozott középső részében található szabálykönyvismertető, akkor az szerintem is hiba. Szándékaim szerint viszont csak akkor pakolok bele effélét az írásaimba, ha az attól több lesz, ha hozzáad az írás értékéhez. Ezesetben ez részemről koncepció, nem hiba - de természetesen előfordulhat, a végeredmény nem lesz olyan jó, mint gondoltam.
  Hanna:
  Persze, hogy a furcsa, de a lényeg nem ez, hanem hogy ha ilyen helyzet adódik, akkor mi a teendő - hagyjuk veszni az egészet, vagy próbáljuk helyre tenni ezt a kérdést, mégha tízszerakkora és olyan nehéz munka is, mintha a világteremtést ezzel kezdtük volna.
  Gemmellt köszi - a tanulság egyértelmű, éjjel inkább alduni kell.
  
  
•   6.  Jakirte  2010. 08. 11. 19:03 
  

  Üdv!
  Én még Brandon Sandersont szeretném felhozni az újabb generációból. Tkp pár éve már a kedvenc íróm és minden sorozatában/regényében új mágikus világképpel áll elő, ami nemcsak a világ, de a regény koherens része is.
  Az Elantrisban az Aónok (ha úgy tetszik rúnák) jelentik a regény konfliktusának a megoldását, míg a Ködszerzetben is eszméletlenül fontos szerepet játszik. Megmagyarázza miért halhatatlan az "isteni" Uralkodó és majd a végkifejletet (Hero of Ages) is nagyban meghatározza.
  (Remélhetőleg idén kapható lesz a második, idehaza harmadik-negyedik kötete. Na jó, sirám befejezve).
  
  
•   7.  Jakirte  2010. 08. 13. 19:17 
  

  A már említett Sanderson egy cikke, ami jól el van rejtve a honlapja legmélyén. A mágiáról szól az ő szemszögéből.
  brandonsanderson.com/article/40/Sandersons-First-Law
  
  
•   8.  Heidel Dan  2010. 08. 15. 9:42 
  

  Jakirte: köszi a linket, a példa pedig jó.