Írói háttér: Bíborgyöngyök III. - A számadás

A kötet kapcsán megjelent egy kritika, és egy régóta tervezett interjú.

Szerintem érdekes lehet összevetni a két szöveget, vagy az ottaniakat az itt következő dolgokkal, mert lesznek látszólagos ellentmondások. Magyarázgatni semmit nem érdemes, de bizonyos kérdéseket tovább boncolgatni talán igen, hogy akit érdekel, az teljesebb képet láthasson.

Játék

Ez az első írásom, amelynél úgy éreztem, hogy szinte minden mondata és szava a helyén van. Természetesen vannak hibái (sőt, egyes szerkezeti megoldásai kimondottan kockázatosak és határesetnek tekintendők még szerintem is), de ez már kiállta az idő próbáját. Mivel nem kevés önéletrajzi ihletettség is megtalálható benne (természetesen megspékelve azzal, hogy külső szemlélőnek igen nehéz eldönteni, melyik része egyértelműen az és melyik egyértelműen nem), máig úgy vagyok vele, hogy itt csakis a magam érdekeit nézem. Szakmai oldalról ugyanis tényszerűen sok igaz érvet fel lehet sorakoztatni ellene, de ez az a helyzet, amikor elsősorban nem a mesterségbéli okosságok érdekelnek, hanem a mit hogyan akartam elmondani kérdése. Ebben pedig minden csakis egy célnak dolgozott alá, és a végére egy számomra fontos premissza igazolásra került - küldetés teljesítve, viszlát és kösz a halakat.

Akad itt még egy érdekes vonatkozás. Mivel egész életemet meghatározza a sport és annak vetületei, különös tapasztalat volt számomra az írói világba kerülve, hogy a környezetemben mennyire egyedül voltam a sport (és ezen belül a futball) szeretetével. Azután messzebbre nézve már láttam egy-egy írót, akiknél felfedeztem az ismerős fanatizmust, de máig furcsa érzés arra gondolnom, hogy a szakmából van vagy harminc (szerk. tíz évvel később: ötven, száz) férfiember ismerősöm, akik közül senki nem tudja (szerk. tíz évvel később: vagy alig néhányan tudják), hogy itt mit miért így írtam meg.

Az írásról 2. - a minimum és a nullás szint

A januárban megkezdett írástechnikai téma egy újabb kidolgozása következik.

Két korábbi bejegyzésben a kritika elméleti és gyakorlati vonatkozásai kapcsán főként általános dolgokról esett szó. Mivel az elmélet sosem lehet elég meggyőző, a véresen komoly valóságot a második részben egy ön-élve-boncolásos példával próbáltam igazolni.

JJS kolléga odaát remekül megírta, hogy ha elkészült a Nagy Mű, milyen hozzáállás szükségeltetik a felcsiszoláshoz. Szerintem ezt az alábbiakban jól ki tudom egészíteni pár gondolattal (az a szép az efféle témákban, hogy ha ugyanarról is beszélünk, akkor is százféleképpen kezdhet hozzá az ember).

Tehát: a pusztító kritikás bejegyzésemmel ott hagytam abbam, hogy ha az ifjú titán még mindig nem akarja feladni, akkor már van miről beszélni. Ha túlélte azt a sokkot, hogy a pusztító kritika után a Nagy Műből csak betűi maradtak, már eljutottunk odáig, hogy érdemes nekiugrani az alapvetéseknek.

Fókuszáljunk.

Olvasói kérdés: az elfvadász koncepció

A Bíborgyöngy III. egyik legkényesebb - ha nem a legkényesebb - kérdése az ereni elfek és az elfvadászok viszonyának újfajta megközelítése. Több kérdés is érkezett ezzel kapcsolatban, igyekszem mindegyiket megválaszolni.

Olvasói kérdés: Yandra bosszúja

A Bíborgyöngy III. kapcsán felmerült kérdések közül az első így hangzik: miért maradt ki a kötetből Yandra bosszúja?

A válasz a lehető legtriviálisabb: nem maradt ki. Ellenben teljesen jogos, ha az olvasó úgy látja, hogy ez a szál nem lett megfelelően elvarrva.

Ez könnyen utólagos magyarázkodásnak tűnhet, pedig ténylegesen szerkesztői döntésről van szó, amelyet együtt hoztunk meg az irodalmi szerkesztővel. Annak, hogy Yandra név szerint nem szerepel a kötetben, az az egyszerű oka, hogy érdemben nem jutott számára hely.

Olvasói kérdés: a mágikus világkép kidolgozása

Egy mágikus világkép elvi alapjairól

NoiseEHC kérdése:

> "... mégis mi értelme lenne teljesen kidolgozni a regények számára (más szóval írói szempontból) egy mágia világképet, ha nagy valószínűség szerint a szerepjátékhoz nem lenne jó (túl unalmas, vagy túl tápos, vagy túlságosan játékrontó), a regényeket meg csak feleslegesen korlátozná, esetleg szembe menne már regényben megjelent varázslatokkal?"

Az első témafelvetéssel egyből bele is vágok a közepébe - ahogy elkezdtem összeírni a gondolataimat, mindjárt világossá vált, hogy ezt minimum két részletben lehet csak előadni. A fenti kérdés ugyanis dupla csavart tartalmaz, ami a M* specifikus válasz előtt szükségessé teszi az alapelvek tisztázását is.

Tehát: eleve milyen létjogosulsága lehet egy ilyen kidolgozásnak az irodalomban?

Bíborgyöngyök III. - A számadás

1. magyar kiadás
512 oldal

Tartalomjegyzék:

Heidel Dan: Tharr szeret
Keith Alanson & Norman Fellings: Az osztó nem játszik
Mira Sandoval: Ha nő a tét
Zelei Gábor: Préda
Heidel Dan: Határon innen, határon túl
Harold Barouche: Zenél a szél
Indira Myles: Áldozatok
Heidel Dan: Boszorkánycsók
Boruzs Gergely Gábor: Hínár és gyöngy
Heidel Dan: Hagyomány
Heidel Dan: Titkos találkozó
Eric van Dien: Vad és vadász
Heidel Dan: Álomúrnő
Heidel Dan: Kétség sem fér hozzá
Keith Alanson & Norman Fellings & Heidel Dan: Az osztó mégis játszik
Keith Alanson: Profit
Függelék

Fless: Anyrok alkonya

2001 telén történt, hogy Gáspár András, az akkor alakuló Ronin kiadó vezetője felvette velünk a kapcsolatot. 2002 januárjában már több konkrétum is elhangzott, és ezek közül az egyik legfontosabb az volt, hogy az új kiadó mielőbb szeretne egy M* novelláskötet munkálataiba belevágni.

Az írásról - a fless, mint mindenek kezdete

Koncepcióváltás következik az írás-gondolatok témában.

A kritikáról írt cikksorozat nem felejtődik el, de az odaát zajló eseményeket látva arra gondoltam, a nagy pusztítás-elméletek mellett talán szerencsésebb lenne az építő oldalról is írni, és párhuzamosan végigfuttatni egymás mellett a két gondolatsort.

Az írástechnikában, az írás tanulásában ugyanis van egy nem túl kellemes jelenség: mindig könnyebb arról beszélni, hogy mit ne csinálj. A tanulás folyamata jórészt figyelmeztetések, tiltások (vagy jó esetben ugyanezek instrukcióknak álcázott verzióinak) megértéséből és továbbgondolásából áll. Ez nagyon könnyen (nagyon sokszor) okozhat olyat, hogy az írópalánta egyszercsak úgy érzi, hogy jó-jó, ez tiszta sor, de ha én ezt mind betartom, akkor egy értelmes betűt sem tudok legépelni.

Ez a fajta írói blokk pedig inkább lelki pokol, mint előremutató tanulás.

Az kritikáról 2. - a pusztító módszer

Ami most következik, azt eredetileg a harmadik bejegyzésnek terveztem, de mert Marcus épp most tart itt az Enrawelli Scriptóriummal, talán ezt érdemes előre venni. Meg aztán, ki tudja, a sok elmélet helyett talán sokat segíthet mindjárt az elején egy gyakorlati példa.

Az első részben igyekeztem bemutatni, hogy mennyire másképp festhet egy ifjú titán írása az alkotó és a szerkesztő szemszögéből nézve. A hozzászólásokból kiderült, hogy bár a leírásom elég egyértelműre sikeredett, ez is tipikusan olyan helyzet, amelyről egészen más beszélni, és teljesen más átélni azt. És mert az írásban ez utóbbi segíthet, meg jómagam is kedvelem a "tűzben edződik az acél" elvet, akkor konkretizáljunk.

Az kritikáról 1. - ifjú titánoknak

Elvi tartozástörlesztés következik.

JJS kolléga - aki felé ezúton szeretném leróni tiszteletemet az inspiráló gondolatokért, meg azért, hogy engedte lenyúlni az blogbejgyzéses ötleteit - az elmúlt időszakban több írástechnikai anyagot feltett a blogjára, és ahogy én látom, ezek többsége bárki író számára hasznos olvasnivalók lehetnek.

Pár hete tervezem már, hogy becsatlakozom, de ez eddig nem jött össze - ám ez itt olyan téma, amit vétek lenne veszni hagyni.

Mivel JJS jómunkásemberi-írói szemszögből egész jól kifejtett mindent, én más irányból közelíteném meg a kérdést. A szigorúan vett saját élményeim helyett az írótársaimnál megfigyelt általánosabb dolgokkal, tendenciákkal, jelenségekkel foglalkoznék, amelyek végén a saját élményeim csak egy lehetséges megoldásként szerepelnek majd a konklúziók között. Ahogy látom, elég sok mondanivalóm összegyűlt, úgyhogy a téma több részletben megy.

Szerintem ott érdemes kezdeni, hogy mit tehet a kezdő, amatőr író, ha megírta a Magnus Opust, élete legjobbnak tartott művét, de legalábbis egy olyat, amelyet már alkalmasnak ítélt a nagyközönség elé tárásra. Vegyük azt a jó eséllyel sok mindenkire érvényes lehetőséget, hogy nincsenek kiadói kapcsolatai, és nem is ismer senkit a bennfentesek közül. Ha kapott egyáltalán visszajelzést, azt jó eséllyel csak a baráti körétől kapta, amelyek az esetek 99.9 %-ban azt tartalmazzák, hogy fú, ez nagyon jó cucc, sokkal jobb több, már megjelent regénynél, novellánál, neked mindenképpen nyomtatásban a helyed.