Kiemelt témák

Írói háttér: Titkos találkozó

– Ahogy jobban megnézem, ez inkább csak szakrális jellegű rítus – mormolta Ventar. – Nincsenek benne a hitre jellemző szimbolikus kötések.
– Tehát bárki felhasználhatja? – szegezte neki a kérdést az ifjú akolita.
– Nos, nem lesz olyan hatékony, mint az alkotóinak kezében, de valószínűleg igen.
– Bocsásd meg a kételkedésemet, inkvizítor. Még nem tudod, de milliók élete múlhat a helyes válaszon.
– Én azt mondom, bárki felhasználhatja.
Henog Canwen előredőlt a székén.
– Úgy hiszem, Narven mester már épp elég méltatást kapott a művével kapcsolatban. Elég idő tel el, mit gondolsz, inkvizítor?
Ventar lehunyta szemét. Ellenőrizte az asztrál és mentálsík áramlatait, és bólintott.
– A tárgyalás visszhangja immáron egyértelmű mintát mutat. Ha nem rontjuk el, kellő védelmet nyújthat.
– Akkor itt az ideje megtudni, miért vagyunk itt – sóhajtott fel az ifjú akolita és tenyérnyi selyemcsomagot helyezett az asztalra. Hogy mit rejthetett a selyem, azt nem lehetet tudni, ám a vérvörös szín, Eren címere és a kék fonállal hímzett hercegi pecsét szemernyi kétséget sem hagyott. – Azt reméljük, hogy a mai egyeztetéssel a Szövetség egyik legfájóbb problémája is megoldódhat.
– Te magasságos... – nyögte a Krad-pap, de mielőtt folytathatta volna, Henog Canwen figyelmeztetően felemelte a kezét.
– A legjobb, ha az ő neve még gondolatban sem merül fel bennünk. A herceg végig rejtélyes szereplője a darabnak, bár az ő személye körül forog minden.
Ventar és a tiadlani drágakőmágus egyszerre bólintottak.
Krad papja megtörölte izzadó homlokát.
– Úgy tudtam, hogy a... herceget ismeretlen helyen tartják fogságban.
– Idegen síkon, ahogy a szóbeszéd járja – egészítette ki a tiadlani.
– Nos, a helyzet ennél némiképp... bonyolultabb – az ifjú akolita előredőlt a székén. – Huszonöt éve, kilenc hete és hét napja történt. Álmában érte az orvtámadás, és ezt a tudatát védő pajzsok és a rúnavédelmek sem akadályozhatták meg. Eddig azt feltételeztük, hogy egy számunkra ismeretlen eredetű szimpátiás mágia révén a második fekete hadúr és a Halál Hatodik Nagymestere hajtotta végre az ármányt... ám a történtek tegnap új megvilágításba kerültek.
Lassan, óvatosan széthajtogatta a vörös selymet.
Ódivatú ezüstnyaklánc vált láthatóvá, a kyr örökségek között lehetett találni hasonlót. A gyertyafényben ragyogni látszott a medalionjában lévő bíborszín gyöngy.

Írói háttér: Tharr szeret

A Bgy III. novelláinak sorát a prológussal kezdem. Nem a kötet kronológiája miatt, hanem mert ez készült el legelőbb (és a továbbiakban is a megírás sorrendjét fogom követni). A bejegyzésben (ahogy a többi ilyen is) a következő témákat igyekszem körüljárni: kedvenc részlet/gondolatmenet, írói háttér, írástechnika, önértékelés.

"Csak egy birodalmi csatamágus ismerhet ilyen formulát. Milyen átkozott leszámolásba keveredett?
Így, hogy tudta mit keressen, már érzékelte a csatamágus elméjét... és a következő pillanatban Chyuss rádöbbent, hogy ha ez neki sikerült, a másik két varázstudó így lehetett ezzel. Nem akart belegondolni, hogy a felek milyen következtetésekre jutnak – ő maga biztos a gyengébbnek tűnő veszélyforrás kiiktatásával kezdte volna.
Ha a tűzvarázsló azt hiszi, hogy ő a birodalmi csatamágus oldalán harcol...
Sietve lehunyta a harmadik szemét, de a hamuszín lángok mintha a gondolataira reagáltak volna: egycsapásra végigsöpörtek az ivórészen. Nem kifejezetten a pusztítás volt a céljuk, sokkal inkább az, hogy a tűzvarázsló bemérhesse, mely területeken ütközött ellenállásba, mi hol
nem perzselődött meg.
– Ments meg... mentsd meg, amit érdemesnek ítélsz, uram! – csattant fel a romok alól háztulajdonos könyörgő hangja.
Átkozott féreg, és még van bátorsága! Az ilyenek miatt terjedt el az a mondás Toronban, hogy csak a hitsorosaival ne kezdjen az ember...
Chyuss tekintete előbb a kövér disznóra, majd a mellette kuporgó Sahára villant – az orgyilkos elég régóta volt már hű társa ahhoz, hogy értse kimondatlan szavait is.
Egy mozdulat, és a férfi torkán vörös vigyort fakasztott az orgyilkos kése.
Chyuss késlekedés nélkül a vért spriccelő sebbe nyúlt, és lüktető rúnákat írva felhúzott maguk köré egy új, erősebb védelmet.
A lángorkánt kisvártatva tűzcsapás követte: a varázslatok mintha a tér minden irányából nekik rontottak volna. Az egymást követő csapások váltakozó erejéből ítélve Chyuss megállapíthatta, hogy tévedett az előbb.
Mindkét varázstudó a másik fél szövetségesének hitte."

Írói háttér: Bíborgyöngyök III. - A számadás


A kötet kapcsán megjelent egy kritika, és egy régóta tervezett interjú.
Szerintem érdekes lehet összevetni a két szöveget, vagy az ottaniakat az itt következő dolgokkal, mert lesznek látszólagos ellentmondások. Magyarázgatni semmit nem érdemes, de bizonyos kérdéseket tovább boncolgatni talán igen, hogy akit érdekel, az teljesebb képet láthasson.

Játék

Ez az első írásom, amelynél úgy éreztem, hogy szinte minden mondata és szava a helyén van. Természetesen vannak hibái (sőt, egyes szerkezeti megoldásai kimondottan kockázatosak és határesetnek tekintendők még szerintem is), de ez már kiállta az idő próbáját. Mivel nem kevés önéletrajzi ihletettség is megtalálható benne (természetesen megspékelve azzal, hogy külső szemlélőnek igen nehéz eldönteni, melyik része egyértelműen az és melyik egyértelműen nem), máig úgy vagyok vele, hogy itt csakis a magam érdekeit nézem. Szakmai oldalról ugyanis tényszerűen sok igaz érvet fel lehet sorakoztatni ellene, de ez az a helyzet, amikor elsősorban nem a mesterségbéli okosságok érdekelnek, hanem a mit hogyan akartam elmondani kérdése. Ebben pedig minden csakis egy célnak dolgozott alá, és a végére egy számomra fontos premissza igazolásra került - küldetés teljesítve, viszlát és kösz a halakat.
Akad itt még egy érdekes vonatkozás. Mivel egész életemet meghatározza a sport és annak vetületei, különös tapasztalat volt számomra az írói világba kerülve, hogy a környezetemben mennyire egyedül voltam a sport (és ezen belül a futball) szeretetével. Azután messzebbre nézve már láttam egy-egy írót, akiknél felfedeztem az ismerős fanatizmust, de máig furcsa érzés arra gondolnom, hogy a szakmából van vagy harminc (szerk. tíz évvel később: ötven, száz) férfiember ismerősöm, akik közül senki nem tudja (szerk. tíz évvel később: vagy alig néhányan tudják), hogy itt mit miért így írtam meg.

Az írásról 2. - a minimum és a nullás szint

A januárban megkezdett írástechnikai téma egy újabb kidolgozása következik.
Két korábbi bejegyzésben a kritika elméleti és gyakorlati vonatkozásai kapcsán főként általános dolgokról esett szó. Mivel az elmélet sosem lehet elég meggyőző, a véresen komoly valóságot a második részben egy ön-élve-boncolásos példával próbáltam igazolni.
JJS kolléga odaát remekül megírta, hogy ha elkészült a Nagy Mű, milyen hozzáállás szükségeltetik a felcsiszoláshoz. Szerintem ezt az alábbiakban jól ki tudom egészíteni pár gondolattal (az a szép az efféle témákban, hogy ha ugyanarról is beszélünk, akkor is százféleképpen kezdhet hozzá az ember).
Tehát: a pusztító kritikás bejegyzésemmel ott hagytam abbam, hogy ha az ifjú titán még mindig nem akarja feladni, akkor már van miről beszélni. Ha túlélte azt a sokkot, hogy a pusztító kritika után a Nagy Műből csak betűi maradtak, már eljutottunk odáig, hogy érdemes nekiugrani az alapvetéseknek.
Fókuszáljunk.


Olvasói kérdés: az elfvadász koncepció

A Bíborgyöngy III. egyik legkényesebb - ha nem a legkényesebb - kérdése az ereni elfek és az elfvadászok viszonyának újfajta megközelítése. Több kérdés is érkezett ezzel kapcsolatban, igyekszem mindegyiket megválaszolni.


Olvasói kérdés: Yandra bosszúja

A Bíborgyöngy III. kapcsán felmerült kérdések közül az első így hangzik: miért maradt ki a kötetből Yandra bosszúja?

A válasz a lehető legtriviálisabb: nem maradt ki. Ellenben teljesen jogos, ha az olvasó úgy látja, hogy ez a szál nem lett megfelelően elvarrva.
Ez könnyen utólagos magyarázkodásnak tűnhet, pedig ténylegesen szerkesztői döntésről van szó, amelyet együtt hoztunk meg az irodalmi szerkesztővel. Annak, hogy Yandra név szerint nem szerepel a kötetben, az az egyszerű oka, hogy érdemben nem jutott számára hely.


Olvasói kérdés: a mágikus világkép kidolgozása

Egy mágikus világkép elvi alapjairól

NoiseEHC kérdése:
> "... mégis mi értelme lenne teljesen kidolgozni a regények számára (más szóval írói szempontból) egy mágia világképet, ha nagy valószínűség szerint a szerepjátékhoz nem lenne jó (túl unalmas, vagy túl tápos, vagy túlságosan játékrontó), a regényeket meg csak feleslegesen korlátozná, esetleg szembe menne már regényben megjelent varázslatokkal?"

Az első témafelvetéssel egyből bele is vágok a közepébe - ahogy elkezdtem összeírni a gondolataimat, mindjárt világossá vált, hogy ezt minimum két részletben lehet csak előadni. A fenti kérdés ugyanis dupla csavart tartalmaz, ami a M* specifikus válasz előtt szükségessé teszi az alapelvek tisztázását is.
Tehát: eleve milyen létjogosulsága lehet egy ilyen kidolgozásnak az irodalomban?


Bíborgyöngyök III. - A számadás




1. magyar kiadás
512 oldal

Tartalomjegyzék:

Heidel Dan: Tharr szeret
Keith Alanson & Norman Fellings: Az osztó nem játszik
Mira Sandoval: Ha nő a tét
Zelei Gábor: Préda
Heidel Dan: Határon innen, határon túl
Harold Barouche: Zenél a szél
Indira Myles: Áldozatok
Heidel Dan: Boszorkánycsók
Boruzs Gergely Gábor: Hínár és gyöngy
Heidel Dan: Hagyomány
Heidel Dan: Titkos találkozó
Eric van Dien: Vad és vadász
Heidel Dan: Álomúrnő
Heidel Dan: Kétség sem fér hozzá
Keith Alanson & Norman Fellings & Heidel Dan: Az osztó mégis játszik
Keith Alanson: Profit
Függelék


Fless: Anyrok alkonya

2001 telén történt, hogy Gáspár András, az akkor alakuló Ronin kiadó vezetője felvette velünk a kapcsolatot. 2002 januárjában már több konkrétum is elhangzott, és ezek közül az egyik legfontosabb az volt, hogy az új kiadó mielőbb szeretne egy M* novelláskötet munkálataiba belevágni.

Az írásról - a fless, mint mindenek kezdete

Koncepcióváltás következik az írás-gondolatok témában.
A kritikáról írt cikksorozat nem felejtődik el, de az odaát zajló eseményeket látva arra gondoltam, a nagy pusztítás-elméletek mellett talán szerencsésebb lenne az építő oldalról is írni, és párhuzamosan végigfuttatni egymás mellett a két gondolatsort.
Az írástechnikában, az írás tanulásában ugyanis van egy nem túl kellemes jelenség: mindig könnyebb arról beszélni, hogy mit ne csinálj. A tanulás folyamata jórészt figyelmeztetések, tiltások (vagy jó esetben ugyanezek instrukcióknak álcázott verzióinak) megértéséből és továbbgondolásából áll. Ez nagyon könnyen (nagyon sokszor) okozhat olyat, hogy az írópalánta egyszercsak úgy érzi, hogy jó-jó, ez tiszta sor, de ha én ezt mind betartom, akkor egy értelmes betűt sem tudok legépelni.
Ez a fajta írói blokk pedig inkább lelki pokol, mint előremutató tanulás.